Hírek

Az OTP az új névadó szponzor

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége elfogadta Egervári Sándor szövetségi kapitány éves beszámolóját, valamint elhangzott, hogy az NB I neve ezentúl OTP Liga lesz.

[p]Az elnökség a dr. Csányi Sándor vezetésével megtartott ülés első napirendi pontjaként meghallgatta Egervári Sándor beszámolóját a válogatott éves szerepléséről. A szövetségi kapitány a kinevezése óta lejátszott tizenegy mérkőzésről részletes, alapos elemzést készített, és nyújtott be a testületnek. Egervári Sándor az elnökség előtt elmondta, hogy a csapatépítés tervezett üteme a kezdőcsapatban történt kényszerű változtatások miatt a tavaszra lelassult. A változásoknak két oka volt, egyrészt kulcsjátékosok sérülése, másrészt néhány labdarúgó klubszinten való alulfoglalkoztatottsága. Több poszton fiatal játékosok kerültek a válogatottba, így a korábban megfogalmazott cél, a keret fiatalítása, és az új futballisták beépítése tervszerűen zajlott – áll az MLSZ hivatalos honlapján.[/p]
[p]A kapitány hozzátette: a magyaros játékfelfogásnak megfelelő labdarúgókat válogatott be a keretbe, illetve a tavasz folyamán több futballista a sérültek pótlása miatt kapott meghívót. A válogatott a mögöttünk álló időszakban védekezésben nem tudott jelentősen előrelépni, ez különösen a hollandok elleni hazai találkozón vált szembetűnővé. A támadó szekciót sérülések sújtották, a szakmai stáb mégis itt találta meg azokat a labdarúgókat, akik képesek a megfogalmazott játékfilozófia megvalósítására. Az eredményességet illetően Egervári Sándor elmondta: a tavaszra kitűzött minimális tervet, a San Marino elleni három pont megszerzését tudta megvalósítani a csapat, de a hollandok elleni két vereség ellenére továbbra is mutatkozik esély a második hely megszerzésére az Európa-bajnoki selejtező csoportban. Az elnökség elfogadta a szövetségi kapitány beszámolóját.[/p]
[picture=”234″ title=”Egervári Sándor megtartotta beszámolóját (fotó: MTI)”]
[p]A következő napirendi pontként Nyilasi Tibor sportigazgató számolt be az utánpótlás-nevelés terén végzett idei munkáról, amely már a Bozsik-program alapján valósult meg. Terítékre került az U17 és az U19-válogatott Európa-bajnoki elitkörös szereplése, utóbbi együttes esetében szó esett a törökök elleni meccsről, amelyen három magyar játékost is kiállított a játékvezető, közülük kettőt kirívó fegyelmezetlenségért. Az elnökség felhatalmazta Nyilasi Tibort, hogy vegye fel a kapcsolatot a játékosok klubjaival, és tegyen javaslatot a fegyelmezetlen labdarúgókkal szembeni szankcióra.[/p]
[p]Ezt követően az elnökség kinevezte a megyei igazgatóságok állandó bizottságainak tagjait, az elnökségek mandátumát pedig egy hónappal meghosszabbította, és július végén dönt az új testületek összetételéről, valamint vezetőiről.[/p]
[p]AZ UEFA határozata alapján a nemzeti szövetségek Játékvezető Bizottságának vezetőjét az elnökség tagjai közül kell kiválasztani, ehhez alkalmazkodva Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke és nemzetközi igazgatója lett a bizottság elnöke, míg az alelnöki posztra Vágner László és Puhl Sándor került.[/p]
[p]A grémium döntött arról is, hogy a játékvezetők a jövőben vállalhatnak reklámhordozó szerepet a mérkőzéseken, szerelésükön később meghatározott formában jelenhetnek meg reklámok. A szponzori megjelenés egységes lesz, ehhez az elnökség külső támogatót keres.[/p]
[p]Elhangzott az is, hogy az első osztályú bajnokság névadó szponzora ezentúl az OTP Bank lesz, az NB I neve pedig OTP Ligára változik. A szponzori szerződés alapján a bank 180 millió forinttal támogatja az élvonalbeli klubokat.[/p]
[picture=”233″ title=”A Monicomp után az OTP a névadó (fotó: bevezetem.hu)”]

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik