Vacak meccsen debütált Carlo Ancelotti Brazília kispadján
Ennél biztosan több kell majd.
„Önvizsgálatot kell tartanom” – mondta az U21-es válogatott szövetségi kapitánya, miután kikaptunk Albániától
Az Európa-bajnoki selejtezősorozatra készülő csapat Kecskeméten szenvedett 2-1-es vereséget.
Yamalék nyerték a franciák elleni gólfesztivált a Nemzetek Ligája elődöntőjében
Az Európa-bajnok eszméletlenül jó meccsen jutott be a döntőbe, ahol Portugália lesz az ellenfele.
A Fradi 4,7 milliárdot kaphat európai kupaszereplése után
Ezzel az Európa Liga mezőny második feléhez tartozik a magyar bajnok.
Történelem a szemünk láttára: Üzbegisztán kijutott a focivébére
Ehhez elég volt egy gól nélküli döntetlen a selejtezősorozat utolsó előtti fordulójában.
Megváltozik a labdarúgó NB I neve
Barátkozzunk az elnevezéssel: fizz liga.
Pörög a magyar edzőkeringő: kiderült, ki irányítja az NB I újoncát
Kuttor Attila lesz a vezetőedző a Kazincbarcika történelmi első élvonalbeli szezonjában.
Már nem Pintér Attila a Vasas edzője, az utódját is megnevezték
Erős Gábor veszi át az NB II-ben ragadt csapat irányítását.
Rossi bejelentette: két nagy hiányzója is lesz a válogatottnak a svédek ellen
Okokat nem mondott.
Az örökké szambázó idegek országa – élesben is elkezdődik Ancelotti brazil kalandja
Megannyi kérdés és egy jó ideje szenvedő csapat. A brazil válogatott új szövetségi kapitánya rögtön egy nehéznek ígérkező vb-selejtezős meccsen mutatkozik be.