Bajnokok Ligája

Az UEFA eltilthatja a játékvezetőt szidalmazó Neymart

Akár három meccset is kaphat.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a manchesteri csoda és a PSG kiesése után a párizsiak sérült sztárja, Neymar teljesen kiborult az MU tizenegyese miatt: a brazil támadó az Instagramon káromkodva kérdőjelezte meg a játékvezető döntését.

Manchester leckéje: megfizetsz, ha hagyod, hogy az ellenfélnek szerencséje lehessen
Solskjaer MU-ja megúszta, amit meg kellett úsznia, szerencséje is volt, vitatható büntetővel jutott tovább, de tíz sérülttel másban nem is nagyon reménykedhetett.

Szégyen, hogy négy ember arra sem képes, hogy megnézzen egy lassítást a tévén. Fogalmuk sincs a futballról. Hogy lehetett volna kezezés, hova tudta volna máshová tenni a kezét?7

– írta a brazil csillag, de úgy tűnik, hogy a felelőtlen bejegyzése nem marad következmények nélkül. Az AS beszámolója szerint ugyanis az UEFA akár három mérkőzésre is eltilthatja Neymart, aki ezzel az üzenettel megszegte a szövetség fegyelmi kódexének 11-es cikkelyét, amely a megfelelő magatartásra vonatkozik. A PSG búcsúja miatt az eltiltás természetesen csak a következő szezon elején lépne érvénybe.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók

Paris Saint-Germain – Manchester United 1-3 (1-2)
Gólszerzők: Bernat (12.), illetve Lukaku (2., 30.), Rashford (94.)
Továbbjutott: Manchester United 3-3, idegenben lőtt góllal

FC Porto – AS Roma 3-1 (2-1, 1-1)
Gólszerzők: Soares (26.), Marega (53.), Alex Telles (117., büntetőből), illetve De Rossi (37., büntetőből)
Továbbjutott: FC Porto 4-3-as összesítéssel

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.