Bajnokok Ligája

Eltörölhetik a BL egyik legvitatottabb szabályát

Korábban a témában:

Az idegenben lőtt gólokról szóló szabály tipikusan az a kategória, amely teljesen megosztja a futballszurkolókat.

Az egyik fél igazságtalannak tartja, míg a másik tábor azt mondja, ez a szabály csak még izgalmasabbá teszi a párharcokat az egyenes kieséses szakaszban.

A szabályt ellenzők sokszor hozzák fel példának a BL 2003-as elődöntőjét, ahol a két milánói csapat találkozott egymással, mindkét meccset ugyanabban a stadionban játszották, és a későbbi győztes Milan úgy jutott a döntőbe, hogy a 0-0-s első meccs után a visszavágón, amikor az Inter volt a házigazda, 1-1-es döntetlent ért el.

Sokan azt is felvetették, hogy azért is igazságtalan a szabály, mert ha a visszavágón hosszabbításba torkollik a meccs, a vendégcsapat 30 percnyi pluszlehetőséget kap, hogy kihasználja az idegenben szerzett gólok adta előnyt.

Az UEFA Végrehajtó Bizottsága kedden ülésezik, és nagy az esély arra, hogy eltöröljék a BL-ben a szabályt, amelyet egyébként először a Kupagyőztesek Európa Kupájának 1965-1966-os kiírásában vezettek be.

Hogy mi váltaná fel, azt pontosan nem tudni, de a dél-amerikai BL-ben, a Libertadores-kupában például az elődöntőben még számítottak az idegenben lőtt gólok, így jutott tovább a River Plate a Grémio ellen, a döntőben viszont már hosszabbítás következett.

A Boca pályaválasztással 2-2 lett az első meccs, a botrányos események miatt Madridban rendezett visszavágón pedig 1-1 volt az állás 90 perc után, végül a River a hosszabbításban harcolta ki a győzelmet.

Libertadores Kupa: hosszabbításban dőlt el a botrányos döntő
Madridban sem ment egyszerűen: volt kiállítás, piros lap, fordítás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.