Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Messi elárulta: nem volt begyakorolt figura Piqué gólja

Szimplán rosszul lőtte el a labdát, csapattársa korrigált.

Lionel Messi és Gerard Piqué góljára csak Luuk de Jong tudott válaszolni a PSG-től, így az FC Barcelona 2-1-es győzelemmel folytatta Bajnokok Ligája-menetelését. Az együttes ezzel megnyerte csoportját, így kiemeltként várhatja az egyenes kieséses szakasz sorsolását.

A szerdai találkozó után többek között Lionel Messi, a Barca klasszisa is megszólalt, aki elárulta, begyakorolt figura volt-e Piqué szerencsésnek tűnő gólja:

Hazugság, hogy begyakorolt figura volt. A lövés rosszul sikerült, Piqué pedig igazított rajta egyet.

Messi a Movistar Liga de Campeonesnek elmondta, nagyon örül a góljának, amely már a 106. volt a sorozatban, és hasonló örömmel tölti el az is, hogy sikerült nyerniük. Majd a sokat kritizált Dembélére is kitért, aki ismét remek teljesítménnyel rukkolt elő.

Remekül játszott, ahogy az egész csapat. Nyertünk, illetve a célunkat is teljesítettük ezzel, megnyertük a csoportot.

Kiemelt kép: Andrew Surma/NurPhoto/AFP

Olvasói sztorik