Bajnokok Ligája

Kiderült, miért nem nevezte Solari Iscót a Bajnokok Ligája-meccsre

Sajtóhírek szerint a játékos tiszteletlenül viselkedett az edzővel.

Hiába utazott el Rómába, hatalmas meglepetésre még csak a kispadra sem nevezte Iscót Santiago Solari vezetőedző a kedd esti Bajnokok Ligája-összecsapáson – azt láttad, hogy a BL-történelem legnagyobb helyzetét hagyta ki a Roma csillaga? A lefújást követő sajtótájékoztatón természetesen az újságírók rákérdeztek a trénernél a klasszis mellőzésére, de egyáltalán nem tulajdonított ennek nagy jelentőséget.

A spanyol sajtó még szép, hogy teljesen rákattant az ügyre, a Cadena Cope munkatársa, Manolo Lama például úgy tudja, Isco a múlt héten tiszteletlenül viselkedett Solarival, aki ezért a keretbe sem akarta nevezni őt, ám nem akarta, hogy a meccs előtt ezzel foglalkozzon a teljes média.

A Marca úgy tudja, nem ez volt az első balhé Isco és Solari között, korábban már egy edzés alkalmával is összeakadt a bajszuk, amikor a tréner egy labdabirtoklásos gyakorlat során azt kérte, hogy a labdát birtokló csapat hangosan számolja a passzok számát, ez azonban a spanyol középpályásnak nem tetszett.

A lap hozzáteszi, Solari nehezményezi, hogy Isco nem ad bele mindent az edzéseken, igaz a válogatott sztárra eddig is jellemző volt, hogy meccseken sokkal jobban teljesít.

címlapfotó: SERGIO CAMACHO / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.