Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Megszólalt a Real Madrid, Lopetegui marad az edző

A Barcelona ellen még biztosan ő ül majd a kispadon.

Megírtuk: a Real Madrid öt nyeretlen tétmérkőzés után tudott újra nyerni a cseh Plzen felett aratott hazai győzelemmel. A BL-siker ellenére azonban gondok vannak Madridban, elég csak megnézni a védelem bénázása után kapott góljukat, vagy éppen Marcelo üzengetését.

Továbbra is kérdéses, mi lesz a nyáron kinevezett vezetőedző, Julen Lopetegui sorsa, ám most megszólalt a kérdésben Emilio Butragueno, a spanyol sztárcsapat nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója.

– Lopetegui ül majd a kispadon a Camp Nouban – mondta, utalva ezzel a csapat következő, Barcelona elleni meccsére, az El Clásicóra. – Az ilyen helyzetekben, amilyenben vagyunk, fontos, hogy nyugodtak maradjunk, és bízzunk a játékosokban. A vasárnapi meccs remek motiváció a számunkra.

Beszélt a Lopetegui kirúgásáról szóló pletykákról is. Állítólag már megvan az utód, csak még várnak a bejelentéssel.

– Ez normális. Ilyen a futball. Hallottuk a pletykákat, de bizakodunk, és remélhetőleg jól fogunk játszani a Camp Nouban – tette hozzá.

Címlapkép: AFP

Olvasói sztorik