Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Óriási hiba döntött Szalaiék meccsén, Ronaldo nélkül is parádézott a Juve

Közel volt a Bajnokok Ligája-bravúrhoz a Hoffenheim, de a hajrában David Silva büntetett; Torinóban mesterhármast jegyzett Dybala.

Ahogyan azt a 2018-19-es Bajnokok Ligája-kiírásban már megszokhattuk, ezúttal is két mérkőzést rendeztek a csoportkör második fordulójában, ami 18:55-kor vette kezdetét.

Az egyiknek magyar vonatkozása is volt, Szalai Ádám ugyanis a Hoffenheim kezdőcsapatában kapott helyet a Manchester City elleni találkozón, amin villámrajtot vettek a csapatok. Demirbay kiugratását követően Ishak Belfodil már 44 másodperc elteltével vezetéshez juttatta a német csapatot, az egyenlítés azonban nem váratott magára sokat, Sergio Agüero váltotta gólra közelről Leroy Sané passzát – hihetetlen kezdés, ide kattintva megnézheted a gólváltást.

Érdekesség: az OptaJoe statisztikája szerint az argentin sztár Ruud van Nistelrooy után a második játékos, aki zsinórban öt idegenbeli BL-meccsen betalált egy angol csapatban.

A gyors két gól után sem álltak le a felek, hatalmas iramot diktáltak, így mindkét kapu előtt rengeteg lehetőség alakult ki: egyik oldalon Sterling, Agüero és Sané veszélyeztetett, a másikon Belfodil több esélyt is kapott a duplázásra.

A szünet után már fegyelmezettebbek voltak a védelmek, de azért természetesen helyzetek nélkül nem maradtak a szurkolók. Ezekből azonban csak egy gól született, a hajrában Stefan Posch óriási hibáját David Silva használta ki és győztes találatot jegyzett, 1-2.

A másik összecsapáson az eltiltott Cristiano Ronaldo nélkül fogadta a Juventus a Young Boys együttesét, a portugál klasszis távollétében Dybala és Mandzukic rohamozta a svájciak kapuját.

Ahogyan az várható volt, nem igazán volt egy súlycsoportban a két együttes, az olaszok már az ötödik percben vezetést szereztek Dybala révén, az argentin támadó Bonucci ívelését lőtte kapásból a bal sarokba. Ezt követően sem változott a játék képe, Bernardeschi és Dybala is növelhette volna az előnyt, utóbbinak ez sikerült is nem sokkal az egyik kihagyott helyzetét követően.

A huszonnégy éves csatár aztán nem állt meg kettőnél, remek támadást követően nem volt nehéz dolga közelről az üres kapuba passzolni, ezzel jutott el mesterhármasig – Dybala parádéját ide kattintva nézheted meg.

David Silván és a Juventus-támadón kívül a játékvezetők is felhívták magukra a figyelmet: a két meccsen két kapitális bírói hiba is borzolta az idegeket.

Bajnokok Ligája, csoportkör, második forduló

F-csoport
Hoffenheim–Manchester City 1-2
(1-1)
Gólszerzők: Belfodil (1.), illetve Agüero (7.), David Silva (87.)

H-csoport
Juventus–Young Boys 3-0
(2-0)
Gólszerzők: Dybala (5., 33., 69.)
Kiállítva: Camara (78.)

További program:
E-csoport
21:00: Bayern München–Ajax
21:00: AEK Athén–Benfica
F-csoport
21:00: Lyon–Sahtar Doneck
G-csoport
21:00: CSZKA Moszkva–Real Madrid
21:00: Roma–Viktoria Plzen
H-csoport
21:00: Manchester United–Valencia

címlapfotó: Maja Hitij/Bongarts/Getty Images

Olvasói sztorik