Bajnokok Ligája

Az „új Ronaldót” dicsérte a Real Madrid edzője

Julen Lopetegui elégedetten értékelt a magabiztos siker után.

A legutóbbi három kiírásban győztes Real Madrid hazai pályán magabiztosan, 3-0-ra nyert az AS Roma ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. Az összes szerdai eredmény megtalálható ide kattintva!

A házigazdák vezetőedzője, Julen Lopetegui a lefújás után Mariano Díazt dicsérte, aki a 73. percben állt be, majd a 91. percben ő állította be a végeredményt.

Mindig adódnak lehetőségek, és Mariano most kihasználta az övét. Ezúttal csak csereként játszott, azonban a szezon nagyon hosszú, és minden egyes játékosra szükségünk lesz – nyilatkozta a nyáron érkezett szakvezető.

Díazt ugyancsak a nyári szünetben igazolta a Real, és miután megszerezték a francia Olympique Lyontól, ő kapta Cristiano Ronaldo 7-es mezszámát.

Thibaut Courtois helyett ezúttal ismét Keylor Navas védett, erről Lopetegui úgy vélekedett, kifizetődő döntés volt.

Örülök, hogy legyőztünk egy olyan csapatot, amelyről tudtuk, hogy nehézségeket okozhat nekünk. Nem idegeskedtem, de bőven volt dolgom a vonal mellett. Ha nem élünk a lehetőségeinkkel, akkor az ellenfelünk előbb-utóbb kihasználja az övét, de a csapatunk most nagyszerűen futballozott, és teljesen megérdemelte a három pontot – magyarázta.

nyitókép: GABRIEL BOUYS / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.