Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Elköltöztetné az elnök a Napoli BL-meccseit

Bariba kerülhetnek a találkozók.

Az olasz Corriere dello Sportnak nyilatkozott az SSC Napoli elnöke, Aurelio De Laurentiis. A Bajnokok Ligája csoportkörében is érdekelt klub első embere a többi között a csapat otthonául szolgáló San Paolo Stadionról is beszélt, és tett egy elég meglepő bejelentést.

– Számomra ez egy rémálom – jelentette ki az arénáról a klub első embere, hozzátéve: a csapat nemzetközi megítélésén is sokat ront a jelenlegi stadion, mely elég rossz állapotban van. De Laurentiis az újabb és újabb felújítások helyett végül úgy döntött, felhúzat egy teljesen új stadiont a csapatának. – Az építkezés idejére kérést intéztem az UEFA-hoz, hogy engedélyezze áttenni a Bajnokok Ligája-meccseket Bariba. Saját zsebből fizetek majd a szurkolóknak ezer buszt, hogy a San Nicolába is követhessék a csapatot.

A FootballItalia megjegyzi, az elnök és a városvezetés között vita van a jelenlegi stadion ügyében, ezért is dönthetett úgy az elnök, hogy inkább építtet a csapatának egy saját arénát.

Mint ismert, igazi halálcsoportban kapott helyet az együttes a BL 2018–2019-es főtábláján: az angol Liverpool, a francia Paris Saint-Germain és a szerb Crvena zvezda lesz az ellenfele. Eközben pedig az UEFA már egy harmadik klubsorozat bevezetését készíti elő – erről itt írtunk bővebben.

Kiemelt kép: Alberto Pizzoli/AFP

Olvasói sztorik