Bajnokok Ligája bajnokok ligája

BL-selejtező: Kádárék ünnepelhettek, Kleinheislerék búcsúztak

A Dinamo magabiztosan verte a Slavia Prahát, az Asztana kettős vereséggel búcsúzott. Eredmények a Bajnokok Ligájából.

Kedd este a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik körének visszavágóival folytatódott az első számú európai kupasorozat.

A meccsdömpinget a Kádár Tamás fémjelezte Dinamo Kijev–Slavia Praha összecsapás nyitotta, amit az idegenbeli 1-1-nek köszönhetően az ukrán csapat várhatott kedvezőbb helyzetből. Ezt pedig sikerült is magabiztosan kihasználniuk Kádáréknak, hiszen az első félidőben Verbic, a szünet után pedig Beszedin vette be a prágaiak kapuját, továbblőve ezzel a Dinamót. A magyar védő szokás szerint elejétől a végéig a pályán tartózkodott.

Hatalmas sikert aratott a Mol Vidi FC, a fehérváriak nagyot küzdöttek és teljesen megérdemelten jutottak tovább a gól nélküli döntetlen után a Malmö ellen – a meccs legizgalmasabb pillanatairól itt olvashatsz. Az is eldőlt, hogy a Vidi ellenfele a BL-playoffban a görög AEK Athén lesz, amely a skót Celticet verte hazai pályán 2-1-re.

Kleinheisler László a kezdőben kapott helyet az Asztanában, de a kazahok a magyar középpályással sem voltak képesek a bravúrra és búcsúsztak a Dinamo Zagreb ellen – honfitársunkat a 78. percben lecserélte az edzője.

Bajnokok Ligája, harmadik selejtezőkör, visszavágók

Dinamo Kijev (ukrán)–Slavia Praha (cseh) 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Verbic (11.), Beszedin (74.)
Továbbjutott: Dinamo Kijev (összesítésben 3-1)

BATE Boriszov (fehérorosz)–Qarabag (azeri) 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Ivanic (20.), illetve Michel (54.)
Kiállítva: Emeghara (77. – Qarabag)
Továbbjutott: BATE (összesítésben 2-1)

Szpartak Moszkva (orosz)–PAOK (görög) 0-0
Kiállítva: Adriano (33. – Szpartak)
Továbbjutott: PAOK (összesítésben 3-2)

AEK Athén (görög)–Celtic (skót) 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Galo (6.), Livaja (50.), illetve Sinclair (78.)
Továbbjutott: AEK (összesítésben 3-2)

Dinamo Zagreb (horvát)–Asztana (kazah) 1-0 (0-0)
Gólszerző: Gavranovic (74.)
Továbbjutott: Dinamo Zagreb (összesítésben 3-0)

Fenerbahce (török)–Benfica (portugál) 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Potuk (45+1), illetve G. Fernandes (26.)
Továbbjutó: Benfica (összesítésben 2-1)

Mol Vidi FC (magyar)–Malmö FF (svéd) 0-0
Továbbjutó: Vidi (összesítésben 1-1, idegenben lőtt góllal)

Shkëndija (macedón)–Red Bull Salzburg (osztrák) 0-1 (0-0)
Gólszerző: A. Ramalho (92.)
Továbbjutott: Salzburg (összesítésben  4-0)

Ajax (holland)–Standard Liege (belga) 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Huntelaar (30.), De Ligt (34.), Neres (46.)
Továbbjutott: Ajax (5-2)

Spartak Trnava (szlovák)–Crvena zvezda (szerb)  1-2 (1-1,1-1,1-2) – hosszabbítás után
Gólszerzők: Bakos (6.), illetve Ben (7.), Radonjic (98.)
Továbbjutott: Crvena Zvezda (összesítésben 3-2)

A nyitóképen Kádár Tamás harcol a labdáért a cseh játékossal. Fotó: Danil Shamkin/NurPhoto/AFP

Olvasói sztorik