Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Ezek a csapatok várnak a Videotonra a BL-ben – teljes a lista

A Bajnokok Ligája és az Európa Liga győztesei miatt módosult az első selejtezőkör. Eldőlt a kiemelés, megvannak az időpontok.

Megnyerte az OTP Bank Ligát a Videoton FC, így indulhat a Bajnokok Ligájában, melynek magyar bajnokként az első selejtezőkörben vághat neki. A Videoton kiemelt lesz, ez már korábban eldőlt, így papíron gyengébb csapat ellen nyitja a küzdelmeket.

A BL első selejtezőkörének az eredeti tervek szerint 34 csapat vágott volna neki, ebben a listában a Videoton éppen a 17. lenne, így is kiemeltként várná a folytatást, azonban a Real Madrid BL-győzelme, illetve az Atlético Madrid Európa Liga-sikere átírta a selejtezőket: mivel mindkét sztárcsapat BL-indulást érő helyen végzett a bajnokságában is, így a felszabaduló helyek miatt a selejtezők is módosulnak mind bajnoki, mind nem bajnoki ágon. A Videotont előbbi érinti: a bajnoki ág első selejtezőköréből a fehérorosz BATE Boriszovot és a dán FC Midtjyllandot is előbbre sorolják, így csak a második körben kezdenek.

Bajnok a Videoton MTI Fotó: Illyés Tibor

Így pedig a BL-selejtező első körének 16 kiemelt csapata:

Ludogorets (bolgár, 37.000 UEFA-pont), Celtic (skót, 31.000), APÓEL (ciprusi, 27.000), Legia Warszawa (lengyel, 24.500), Asztana (kazah, 21.750), Qarabag (azeri, 20.500), Sheriff Tiraspol (moldovai, 14.750), Malmö FF (svéd, 14.000), Crvena zvezda (szerb, 10.750), Hapoel Beer-Seva (izraeli, 10.000), Rosenborg (norvég, 9.000), HJK Helsinki (finn, 8.000), The New Saints (walesi, 5.000), Videoton FC (4.250), FK Kukesi (albán, 4.250), Zrinjski Mostar (bosnyák, 3.750).

És a nem kiemeltek (akik közül a Videoton is ellenfelet kap):

Shkendija Tetovo (macedón, 3.500), Dudelange (luxemburgi, 3.500), Spartak Trnava (szlovák, 3.500), Valletta FC (máltai, 3.250), Víkingur (feröeri, 3.000), Crusader Belfast (északír, 3.000), Olimpija Ljubljana (szlovén, 2.900), Az előselejtező győztese (2.750), Alashkert FC (örmény, 2.500), Szutjeszka Nikszics (montenegrói, 2.500), Suduva Marijampole (litván, 2.000), Cork City (ír, 1.750), Spartak Jurmala (lett, 1.750), Valur Reykjavik (izlandi, 1.650), Flora Tallinn (észt, 1.250), Torpedo Kutaisi (grúz, 1.000)

Az előselejtezőkből érkezhet (egy csapat): FC Santa Coloma (andorrai, 2.750), Lincoln Red Imps (gibraltári, 2.750), La Fiorita (San Marino-i, 1.750), FC Drita (koszovói, 0.000)

A BL első selejtezőkörét 32 csapat vívja – 31 közvetlenül kvalifikált együttes, illetve egy további klub, mely az előselejtezőből érkezik. A párosításokat június 19-én sorsolják, az első mérkőzésekre július 10-11-én, a visszavágókra 17-18-án kerül sor. A győztes továbbjut a második körbe, a vesztesek pedig az Európa Liga második selejtezőkörében folytatják.

Címlapkép: vidi.hu

Olvasói sztorik