Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Nincs jó emlékünk a BL-döntő játékvezetőjéről

Két meccset fújt a magyar válogatottnak.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfői döntése értelmében a szerb Milorad Mazic vezeti a Real Madrid–Liverpool Bajnokok Ligája-döntőt.

A 45 éves bíró fújt a tavalyi Konföderációs Kupa fináléjában, és részt vesz a nyári, oroszországi világbajnokságon is.

Ő vezette 2013-ban a török‒magyar (1-1) Európa-bajnoki selejtezőt, majd tavalyelőtt a magyar‒belga (0-4) Európa-bajnoki nyolcaddöntőt Franciaországban.

A Real Madridnak 2016-ban az európai Szuperkupa-mérkőzést (3-2 a Sevilla ellen), 2014-ben egy bázeli győztes csoportmeccset (1-0), 2015-ben pedig az Atlético Madrid elleni negyeddöntőt (0-0) vezette.

A Liverpoolnak kétszer fújt, mindkét az Európa Ligában: 2011-ben a prágai Sparta ellen (1-0), majd 2016-ban a Manchester Uniteddel szemben (1-1), vagyis a finálé spanyol és az angol résztvevője sem kapott még ki vele.

Az Olympique Marseille–Atlético Madrid Európa Liga-döntőt a holland Björn Kuipers, a VfL Wolfsburg–Olympique Lyon női BL-döntőt pedig a cseh Jana Adámková vezeti.

A 45 éves Kuipersnek ez lesz a második EL-döntője, korábban a 2013-as finálénak volt a játékvezetője, amelyben a Chelsea 2-1-re legyőzte a Benficát. Az Atléticónak a 2014-es BL-döntőben fújta a sípot a holland, a spanyolok akkor Lisszabonban, hosszabbítást követően kaptak ki 4-1-re a városi rivális Real Madridtól.

nyitókép: BORIS HORVAT / AFP

Olvasói sztorik