Bajnokok Ligája

Gyilkossági kísérlet gyanújával őrizetbe vettek két római férfit

Az áldozat egy 53 éves ír szurkoló, aki az életéért küzd.

A BBC beszámolójából kiderül, hogy egy 53 éves férfi állapota kritikus, miután megtámadták az FC Liverpool – AS Roma BL-elődöntő előtt – az Anfield Road közelében.

Sajtóhírek szerint két férfit – egyikük 25, másikjuk 26 éves, mindketten Rómából érkeztek – a rendőrség letartóztatott gyilkossági kísérlet gyanújával. A rendőrség szóvivője annyit elárult: az áldozat feltehetően Liverpool-szurkoló, fejsérülést szenvedett, kórházban ápolják.

Beszámolók szerint a férfit övvel ütötték meg és a nagy csapás miatt a földre került. Az 53 éves szurkoló Írországból érkezett a liverpooli elődöntőre. 

A kezdőrúgás előtt volt egy másik összecsapás is az angol, illetve az olasz drukkerek között. Körülbelül 80 AS Roma-fan használta azt az útvonalat, amelyen a liverpooliak is vonultak.

A BBC felvételei szerint egy szurkoló mozdulatlanul feküdt az úton, míg egy másik kezében kalapácsot láttak. Úgy tudni, hét férfit helyeztek előzetes letartóztatásba, akik 20 és 43 év közöttiek.

címlapkép: BBC

Olvasói sztorik