Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Ronaldo és a Real újabb csúcsdöntéseire nehéz szavakat találni

A portugál klasszis félelmetes formában.

Korábban több ízben beszámoltunk arról, hogy a Real Madrid hazai pályán ugyan 3-1-es vereséget szenvedett a Juventustól a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerda esti visszavágójón, ám a „királyi gárda” Cristiano Ronaldo kései tizenegyesének köszönhetően – 4-3-as összesítéssel – a legjobb négy csapat közé jutott.

A rekordok természetesen a drámai mérkőzés után sem maradtak el, mutatjuk a legfrissebb csúcsokat:

  • Ronaldo pályafutása tizedik BL-gólját jegyezte a Juventus ellen. Ez rekord, hiszen egyetlen játékos sem volt képes hasonló bravúrra bármely csapat ellen a nemzetközi sorozatban.
  • A Real is rekorder lett, hiszen zsinórban nyolcadik alkalommal jutott Európa legjobb négy csapat közé. A madridi klub tehát az első, amely a 2010–2011-es szezontól kezdve egyetlen elődöntőről sem maradt le.
  • Rekord továbbá az is, hogy a Real Madrid 29. alkalommal jutott a legrangosabb európai kupasorozat (BL/BEK) elődöntőjébe, ezt is egyedüli klubként mondhatják el magukról (őket egyébként a Bayern követi a sorban 19 elődöntős szerepléssel).

További érdekességek:

  • A mostani versenykiírásban a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata között a négy legerősebb topbajnokság (spanyol, német, angol, olasz) egy-egy képviselője lesz érdekelt, a Real Madrid, a Bayern München, a Liverpool FC és az AS Roma továbbjutásának köszönhetően
  • Hasonló egyszer már előfordult, igaz, még a BEK-ben 1981-ben: akkor Liverpool FC (angol), a Bayern München (német), a Real Madrid (spanyol) és az Inter Milan (olasz) jutott a legjobb négy közé. (A  Liverpool–Real döntőt a „vörösök nyerték.)
  • Utoljára 2010-ben fordult elő, hogy négy különböző nemzet csapata szerepeljen a legjobb négy között: nyolc évvel korábban a Bayern München (német), a Lyon (francia), az Inter Milan (olasz) és FC Barcelona (spanyol) harcolt a fináléért.

címlapkép: OSCAR DEL POZO / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.