Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Ráfáztak a nagyképűségre a barcások

Avagy Norvégia után Barcelonában is megtaláltuk a helyi „Mr. Álomsorsolást” .

Örömmámorban úsztak a katalán RAC1 rádió munkatársai, amikor néhány héttel ezelőtt a Bajnokok Ligája-negyeddöntő sorsolásakor Francesco Totti kihúzta az AS Romát a Barcelona ellenfelének.

Klopp és Guardiola sem ment el szó nélkül a Barca-kiesés mellett
A liverpooli edző egy kicsit bele is rúgott a katalánokba.

A műsorvezetők hatalmas ujjongás közepette vették tudomásul, hogy az olasz csapat vár Messiékre. Jól hallhatóan előre ittak a medve bőrére és már az elődöntőben látták kedvenc csapatukat két sima mérkőzést követően. Csak úgy, mint Bernt Hulsker, a norvég sportriporter, aki egyenesen álomsorsolásnak nevezte, amikor Norvégi válogatottja megkapta Magyarországot a 2016-os Európa-bajnokság pótselejtezőjén.

„Mr. Álomsorsolás” aztán jól beégett, miután kettős győzelemmel a magyarok jutottak ki a kontinenstornára, ezúttal pedig a katalánok két „Mr. Álomsorsolása” bújhat el jó mélyen, hiszen ki ne hallotta volna már, hogy a Roma kiütötte a Barcelonát a BL-ből.

címlapfotó: AFP / Andreas SOLARO

Íme az akkori reakció

Aki esetleg már elfelejtette volna, ide kattintva a norvég szakértő reakcióját is újra megnézheti.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik