Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Mondott már ilyet valaha is edző 4-1-es győzelem után?

Valverde más eredménnyel elégedettebb lett volna.

Fura, de nem teljesen elégedett a Roma elleni 4-1-es győzelemmel a Barcelona vezetőedzője, Ernesto Valverde. Mint ismert, a katalán együttes hazai pályán harcolt ki háromgólos előnyt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán, ám a spanyol szakember más eredményt favorizált volna.

Nincs ember Rómában, aki ne a játékvezetőt szidná – VIDEÓ
Kiakadtak az olaszok a sporira a Barca elleni BL-meccs után.

– Nagyon nehéz meccs volt, remek csapat ellen játszottunk, amely kiválóan kezdett, mélyen letámadott és nyomás alá helyezett minket már a labdakihozataloknál. Az első félidőben kiegyenlítettebb, a másodikban nyíltabb volt a játék képe, többet kockáztattak, mi pedig megbüntettük a hibáikat, mi jöttünk ki jobban az adok-kapokból.  Nagyszerű találkozó volt, az öngólok is azért születtek, mert sokat támadtunk és letámadtunk. Ha nincs ott a labda az ellenfél tizenhatosán belül, akkor nincs öngól sem. Az olaszok két tizenegyest kérnek számon a játékvezetőn? Mindenki a maga szemüvegén keresztül lát egy meccset, mi is kaphattunk volna párat – idézi Valverdét az fcbarcelona.com, majd az edző azt is elárulta, milyen eredménnyel lett volna még inkább elégedett.

Jó eredmény született, de én a 3-0-át előnyben részesíteném, ha lehetne választani. Még semmi sem dőlt el.

Valverde lehetett az elégedettebb a két edző közül. Fotó: AFP / LLUIS GENE
Olvasói sztorik