Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Ettől a csapattól mit várhatnak a Real Madrid-szurkolók?

A Juventusnak három, míg a madridiaknak egy biztos hiányzója lesz ma este.

A Bajnokok Ligája negyeddöntőinek első mérkőzéseire kerül sor kedden és szerdán. Mindkét nap két-két találkozót rendeznek, első ízben (kezdés ma: 20:45) a Juventus FC – Real Madrid, illetve a Sevilla – Bayen München találkozókra kerül sor.

Az olasz–spanyol csata alkalmából megismétlődik a tavalyi cardiffi BL-döntő, igaz Zidane az összecsapás előtt kifejtette: teljesen más mérkőzésre számít, mint a 2017-es finálé.

A Mundo Deportivo menetrendszerűen megjósolta azt is, milyen kezdőkkel vághatnak neki a csapatok az összecsapásnak.

A Juvénál Bernardeschi, a Realnál pedig Nacho nem léphet pályára sérülés miatt, ezentúl eltiltás miatt az olaszoktól Benatia és Pjanic sem segítheti csapatát. A lap azt jósolja, hogy a torinóiak 4-2-3-1-es, míg a madridiak klasszikus 4-4-2-es formációban lépnek pályára. Ha a Mundo Deportivo nem téved, a vendégeknél pályán lesz a BBC, tehát Benzema, Bale és Ronaldo is kezdeni fog, ugyanakkor a középpályáról Isco, Asensio és Kovacic is csak csere lehet.

A hazaiaknál elsősorban Benatia kiválása miatt fájhat Massimiliano Allegri feje, a bal oldalon vélhetően De Sciglio kap lehetőséget. Khedira és Matuidi a szűrő pozícióban kaphat lehetőséget, előttük pedig Mandzukic, Dybala, Douglas Costa támadhat, illetve hozhatja helyzetbe Higuaínt.

A várható esti kezdők. Fotó: Mundo Deportivo

címlapkép: Massimiliano Ferraro / NurPhoto / AFP

Olvasói sztorik