Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Kieshet a Real Madrid, hátradőlhet a Barcelona?

Terítéken a Bajnokok Ligája negyeddöntői: jön a Rangadó nagy tippeldéje.

Nyolc állva maradt együttes, négy szenzációs párharc: szokásunkhoz híven igyekeztünk megtippelni a BL-negyeddöntő-ütközetek lehetőségeit. Megérzések, meglepetések – jöjjön a bevallottan szubjektív esélyleső!

JUVENTUS–REAL MADRID

Nyikes Zoltán: Real Madrid.
– A Realt már csak a Bajnokok Ligája tartja életben ebben a szezonban, így még annak ellenére is extra motivációval lépnek pályára a játékosok, hogy az előző két kiírást megnyerték. A Juventus már nagyobb falat lesz, mint a PSG, ám a csúcsformába lendülő Cristiano Ronaldóra Buffonéknak sem lesz ellenszerük. Idegenbeli döntetlennel és hazai győzelemmel továbbjut a Real.

Pál T. Gábor: Real Madrid.

– Szinte biztos vagyok benne, hogy a Real jut tovább. A Juventus már az előző kört is szerencsével, és „két perc” jó játékkal élte túl, a Madrid viszont kiütötte a végső győzelemre is esélyes PSG-t. A spanyolok mindent egy lapra feltéve küzdenek majd, az idei egyetlen megnyerhető trófeájukért, és edzőjükért. Nem ez a párharc fogja megbuktatni Zidane-t.

Herczeg István: Real Madrid.

– A Juve nagyon szenvedősen lépett át a Tottenhamen, ez már nem lesz elég a Real Madrid ellen. A címvédő megy tovább.

Széplaki Kálmán: Real Madrid.

– A negyeddöntő egyetlen párharca, amely szoros eredményt hozhat összesítésben. Mindkét csapat jó formában van, de a LaLiga és a Serie A közötti különbséget ezek a meccsek is jól mutatják majd. A torinóiaknak több hiányzójuk van, és ha csapatként tökéleteshez közeli teljesítményre is lesznek képesek, a madridiak jobb egyéni képességei kiütköznek majd. Szintén nagy előnye a Realnak, hogy hazai pályán játszhatja a visszavágót.

Szalah két feltétellel hajlandó csatlakozni a Real Madridhoz
Innentől már csak az érdeklődőn múlik.

Rácz Bálint: Real Madrid.

– Talán az egyik legnehezebben megtippelhető párosítás, de több veszítenivalója talán a Juventusnak van, hiszen a Napoli vészesen közelít a bajnokságban, így mindkét hadszíntéren százszázalékos teljesítményt kell nyújtania. A Real ezzel szemben némileg előnyt élvezhet, a bajnokság már elúszott számára, így – egy ideje – minden erejüket a Bajnokok Ligájára összpontosítják.

Karda Gergő: Juventus.

– A torinóiak visszavágnak a tavalyi döntőben elszenvedett csúfos vereségért, Allegri taktikája kétmeccses párharcban Zidane fölé nő.

Piller-Németh Réka: Real Madrid.

– A BL-címvédő menetelése nem ér véget a negyeddöntőben: Ronaldóék szoros első mérkőzés után hazai pályán búcsúztatják a Juventust.

Riba Gyula: Juventus.

– A spanyol óriás mellett szólhat, hogy már csak egyetlen sorozatra kell koncentrálnia. Viszont a Juventus évek óta bizonyítja, hogy nem igazán zavarja a „szerda, szombat ritmus”. A tavalyi döntőben látott különbség aligha ismétlődik meg a mostani párharc két mérkőzésén (talán még összesítésben sem…), sőt tippem szerint most a Juventus lesz a jobb.

PNG: Real Madrid.

– A két csapat oda-visszavágós párharcait mindig a Juventus, a döntőket mindig a Real nyeri, ez alapján most a torinóiak továbbjutására van több esély. Massimiliano Allegri csapatától már a Tottenham elleni siker nagy bravúr volt, éppen ezért nem hiszem, hogy lesz erejük ezt még egyszer megismételni. A Juve tavaly volt a csúcson, az idei csapat egy hajszálnyival gyengébb – tavaly pedig épp’ a Real ellen bukták el a döntőt. Pjanic és Benatia eltiltott, Mandzukic sérült, ezek a jelek is azt súgják, hogy a Real jut tovább.

STR: Juventus.

– Amennyiben a sorozat döntőjére készülnénk, kapásból felelném, hogy Real Madrid, ahogy azt 1998-ban Amszterdamban, illetve tavaly Cardiffban is megtapasztaltuk. No de messze még május 26., a kijevi végső csata, a kétmeccses, kieséses szakaszban pedig rendre a Juve a jobb – konkrétan ebben a párharcban még sohasem jutottak tovább a madridiak (4/4 kudarc). Hogy jön az újabb spanyol hideglelés, nem állítható teljes bizonyossággal, mindenesetre Az öreg hölgy „modora, stílusa és eleganciája” vitathatatlan.


SEVILLA–BAYERN MÜNCHEN

Nyikes Zoltán: Bayern München.

– Döntetlenre talán jó lehet a Sevilla hazai pályán az odavágón, de a Manchester United elleni továbbjutásnál is nagyobb csoda lenne, ha kiejtené a Bayernt – nem is fogja. A bajorok amennyiben nem szereznek előnyt az első meccsen, hazai pályán nem ismernek kegyelmet.

Pál T. Gábor: Sevilla.

– Itt meglepetést érzek, továbbmegy a Sevilla. Tudom, hogy a tippem minden előzetes várakozással és esélylatolgatással szembemegy, de azt gondolom, hogy a spanyolok hazai pályán olyan eredményt fognak elérni, amit a Bayern nem tud megfordítani a visszavágón.

Herczeg István: Bayern München.

– Nagyon egyértelműnek tűnik, de szerintem nem lesz az. A Bayern ugyan továbbjut, de könnyen lehet, hogy az egyik meccs döntetlen lesz.

Klasszisok sora inthet búcsút a PSG-nek
Maguk a játékosok beszéltek a jövőjükről.

Széplaki Kálmán: Bayern München.

– A spanyolok nagy bravúrral jutottak a nyolc közé, de minden bizonnyal ez lesz számukra a végállomás. Jupp Heynckes nem José Mourinho, az örökifjú német mester sokkal tapasztaltabb, tudatosabb és előrelátóbb, irányításával a müncheniek érvényesíteni fogják a tudáskülönbséget.

Rácz Bálint: Bayern München.

– A Sevilla, úgy ahogy sikeresen túllépett a bukdácsoló Uniteden, míg a Bayern biztosan jutott a legjobb nyolc közé. Egyértelműen a bajorok tűnnek esélyesebbnek, akár egy oda-vissza győzelemmel, hazai pályán akár hasonló eredménnyel, mint a törökök ellen.

Karda Gergő: Bayern München.

– Montella nagyon jól összeillesztette a Sevilla kirakósának darabjait, de ami a támadni alig akaró MU ellen sikerült, az a Bayern kegyetlen gépezete ellen már nem fog. Továbbmegy a német rekordbajnok.

Piller-Németh Réka: Bayern München.

– A spanyol csapat az MU után a Bayern skalpját már nem gyűjti be. Drámai hosszabbításban a bajorok vetnek véget a sevillai menetelésnek, és jutnak a következő körbe.

Riba Gyula: Bayern München.

– Nálam fix a német továbbjutás.

PNG: Bayern München.

– Jupp Heynckes elképesztő hatással van a Bayernre, nem akármi ez egy egyszer már visszavonult, hetvenkét éves vezetőedzőtől. Ebből a párharcból is továbbviszi a münchenieket. A Sevillától már az is parádés eredmény, hogy eddig eljutottak. Jó csapat, de a legjobbak között még nincs ott ebben az idényben.

STR: Bayern München.

– Összpontosítás, tudatosság, fegyelem, formaidőzítés, precizitás, küzdőszellem. Ugye, hogy nem az egyébként csodálatra méltó Sevilla legfőbb jellemzői?


BARCELONA–AS ROMA

Nyikes Zoltán: Barcelona.

– A legsimább párosítás, már az első meccs után a legjobb négy között érezheti majd magát a Barca, amely minimum háromgólos győzelmet arat a Nou Campban – ha Messi kilencven percet játszik, akkor akár többet is.

Pál T. Gábor: Barcelona.

– Csak az a kérdés, hogy Valverde legalább két percre becseréli-e Messit, a legutóbbi bajnokin láthattuk, hogy neki ennyi idő is elég. Az AS Roma nagyon jól szerepelt eddig a Bajnokok Ligájában, de nem hiszem, hogy a tisztességes helytállásnál többre lenne képes ebben a párharcban.

Herczeg István: Barcelona.

– A Roma rendszerint nem nyerni jár a katalánokhoz, ám itt is könnyen lehet, hogy egy döntetlent elcsípnek az olaszok. A Barca továbbjutásához azonban nem fér kétség.

Sérülés miatt kidőlt a Real Madrid védője
Nacho biztosan nem léphet pályára a Juve ellen.

Széplaki Kálmán: Barcelona.

– A rómaiaknak vigyázniuk kell, nehogy nagy pofont kapjanak az első meccsen, hiszen akkor a visszavágó csupán a szükséges rossz kategóriájába tartozik majd. Ez ígérkezik a negyeddöntő legsimább párharcának, pláne úgy, hogy az olasz csapatnak több kulcsembere is sérüléssel bajlódik.

Rácz Bálint: Barcelona.

– Nem lesz könnyű dolga a Romának a Barcelonával szemben, úgy meg főleg, hogy sorra dőlnek ki kulcsjátékosok az olasz csapatból. A LaLiga trófeája már félig a katalánok vitrinjében van, így a BL fontosabb szerepet kaphat náluk. Nagyon meglepődnék, ha a Roma kerülne ki győztesen ebből az összecsapásból.

Karda Gergő: Barcelona.

– Ez lesz a legsimább párosítás, a Barcelona könnyedén, kettős győzelemmel gyalogol be a legjobb négy közé.

Piller-Németh Réka: Barcelona.

– Magabiztos továbbjutást várok a katalánoktól, az sem tartom kizártnak, hogy Messiék kettős győzelemmel búcsúztatják a „farkasokat” és jutnak az elődöntőbe.

Riba Gyula: Barcelona.

– Erősebbnek érzem a Barcelonát, mindenképpen a párharc esélyese. Ha az olaszok nem lőnek gólt az első mérkőzésen, akkor nem marad esélyük a visszavágóra – kivéve, ha sikerül lenullázni Messiéket a Camp Nouban.

PNG: Barcelona.

– Sima spanyol továbbjutás a tippem, a Barcelona számára jelenlegi formájukban nem okozhat gondot az olasz bajnoki harmadik kiejtése. Jó meccsek lesznek, ennek ellenére akár kettős győzelemmel is továbbmehetnek Lionel Messiék.

STR: Barcelona.

– Nézzük csak: 2009, 2011, 2015. Az elmúlt két évben egy másik spanyol óriás elvitte a show-t, ám minden valamirevaló katalán szurkoló tudja, a mostani együttes minden szempontból érett a trón visszafoglalására. Ha pedig a BL-diadal lebeg a szemek előtt, még a legéhesebb (farkaséhes…) farkasok sem jelenthetnek gondot.


LIVERPOOL–MANCHESTER CITY

Nyikes Zoltán: Manchester City.

– Ugyan a Liverpool megverte Guardiola csapatát a Premier League-ben, de két mérkőzés alatt már ki fog domborodni a tudásbeli különbség, ami jelen pillanatban a City mellett szól. Gólzáporos két meccsre számítok, összesen minimum nyolc találattal, de eggyel többet lőnek a manchesteriek és továbbjutnak.

Pál T. Gábor: Manchester City.

– A végső győzelemre is esélyes City továbbjut. Nem lesz könnyű dolga. A Liverpool egyetlen sansza, hogy hazai pályán nagyot alkot, ami a visszavágón megboríthatja a manchesteriek játékát.

Herczeg István: Liverpool.

– A ’Pool már megmutatta, hogy képes meglepni Guardiola csapatát. Klopp nagy kiugrási lehetősége lehet ez, hiszen a bajnokságnak már rég lőttek. Amondó vagyok, hogy ezen a meccsen jön el a meglepetés, és a végső esélyesnek is kikiáltott City elbukik.

Széplaki Kálmán: Manchester City.

– Bár a Premier League-ben a Liverpoolnak sikerült legyőznie a Cityt, Josep Guardiola menedzser csapata a szezonban már számos alkalommal bizonyította erejét, és kétségtelennek tűnik, hogy a két mérkőzésből álló párharcot nem fogja elhibázni. Mivel ugyanabban a bajnokságban szerepel a két együttes, aki elöljáróban kíváncsi, mekkora különbség van közöttük, annak elég ránézni a tabellára…

Rácz Bálint: Liverpool.

– Igazi angol rangadóval találhatjuk szembe magunkat, de nehéz lenne eldönteni, ki az esélyesebb. Mindkét együttes kirobbanó formában játszik hosszú ideje, de mégis inkább a Liverpoolnak szavaznék bizalmat, már csak azért is, mert nem olyan biztos, hogy jövőre ugyanezzel a játékoskerettel vághatnak neki az európai szereplésnek, így most kell megragadniuk a lehetőséget.

Karda Gergő: Manchester City.

– Hiába Szalah ragyogó formája, Guardiola Cityjét legalább a döntőbe várom, ezért ha nem is simán, de a manchesteriek jutnak be az elődöntőbe.

Piller-Németh Réka: Liverpool.

– A Klopp-csapat a bajnokságban már megmutatta, képes legyőzni (4–3) a PL legnagyobb esélyesét, így az angol párharc során ezúttal is „meglepetés-eredményt” érzek. Papíron a City az esélyesebb, ennek ellenére a ’Poolt várom a legjobb négy közé.

Riba Gyula: Manchester City.

– A Liverpoolt csúnyán leírtam az előző körben, így most óvatosabban tippelnék – ha nem a Manchester City lenne az ellenfél… Guardiola csapata megállítja a bajnoki riválist. Nem érzem úgy, hogy a City kettős győzelemmel lép tovább, annál sokkal erősebb a Pool, de azt sem gondolnám, hogy a vörösök bármelyik mérkőzést is megnyerik a két találkozóból.

PNG: Manchester City.

– Ahogyan két olasz csapat párharca általában csapnivaló focit hoz, úgy két angol együttes összecsapásán csúcsfutballra lehet számítani. Fordulatos, gólgazdag párharcot várok, a végén a City továbbjutásával. Egyelőre nem látszik, hol a hiba Josep Guardiola manchesteri rendszerében, ha van egyáltalán ilyen benne…

STR: Liverpool.

– Amikor minden, de minden a Manchester City sikerét vetíti előre, beugrik a pénzkupacon ücsörgő Guradiola-sztárocskák képe. Ez pedig erős hatás, nyomós érv. Különben is a „nagy Mohamedről” íródó egyiptomi tündérmese kiteljesedéséhez ’Pool-sikerre van szükség…

Címlapképen Messi a Chelsea elleni BL-meccsen Fotó: AFP/AHMAD MORA/NURPHOTO

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.