Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Pochettino szerint mindkét meccsen jobb volt a Tottenham

Allegri azonban úgy látta, megérdemelten jutott tovább a Juventus.

A második félidőben a Juventus három perc alatt megfordította 2-1-re a Tottenham elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóját a Wembleyben, így érthető módon csalódottan nyilatkozott a kilencven perc során több veszélyt kialakító hazaiak mestere, Mauricio Pochettino a lefújás után.

Ezt olvastad már?
Szabad a gazda: tizenegy külföldivel is kiállhatnak a csapatok az NB I-ben

– A Juventus három helyzetéből lőtt két gólt, mi pedig egyszer voltunk eredményesek annak ellenére, hogy sok lehetőséget kialakítottunk – idézi a Tottenham mesterét az angol klub hivatalos oldala. – Nagyon jó csapat ellen vettük fel a harcot és domináltunk is a meccs nagy részében, sőt, mind a két találkozón mi voltunk a jobbak. A Juventus három perc alatt harcolta ki a továbbjutást. Büszke vagyok, nyugodt és elégedett, de természetesen csalódott is, a csapatom teljesítménye azonban minden dicséretet megérdemel. Büszke vagyok a játékosaimra amiatt, ahogyan veszítettek.

Allegri jól cserélt Fotó: Kieran Galvin / NurPhoto

– Szerencsére volt elég türelmünk, hogy a megfelelő pillanatig kivárjunk – nyilatkozta a Juventus trénere, Massimiliano Allegri. – Az első félidőben sok hibánk volt, megszenvedtünk a jól játszó hazaiak ellen, a szünet után pedig frissítettem a széleken, ezért lépett pályára Kwadwo Asamoah és Stephan Lichtsteiner is. A fordulás után pontosabbak voltunk, a száznyolcvan percet nézve pedig megérdemeltük a továbbjutást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.