Bajnokok Ligája bajnokok ligája

BL-selejtező: Korhuték jócskán lekörözik a Honvédot

Legyőzheti Dávid Góliátot? Az izraeli bajnokcsapat kerete kétszer értékesebb a kispestieknél.

Kapcsolódó cikkek

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Budapest Honvéd ellenfele a Korhut Mihályt is soraiban tudó Hapoel Beer-Seva lesz. A kispestiek idegenben kezdenek, a találkozó első felvonására július 12-én kerül sor, majd a visszavágót egy héttel később (július 19.) rendezik zárt kapuk mögött Budapesten.

Legfrissebb összeállításunkban megnéztük, hogy a Transfermarkt legfrissebb adatai szerint a regnáló izraeli, illetve magyar bajnokcsapat keretét illetően milyen különbség figyelhető meg a piaci összértékét figyelembe véve. A Hapoel összértéke pillanatnyilag 12,7 millió euró, ez kétszerese a Honvédnak, amelyet 6,45 millió euró körülire becsül a portál.

Az izraeliek legértékesebb játékosa a nigériai válogatott John Ogu (1988), aki középső középpályásként vethető be, piaci értéke 1,5 millió euró körül mozog. Továbbá egy millió euró felett van Miguel Vítor (1989, portugál, belső védő, 1,2 millió eeuró) és Maor Melikson (1984, izraeli-lengyel, szélső, 1 millió euró) ára is. A keretben Korhut Mihállyal együtt öt légiós szerepel. Könnyen elképzelhető ugyanakkor, hogy még a Honvéd elleni tétmérkőzés előtt korábbi Barca-játékossal erősít a Beer-Seva, hiszen sajtóhírek szerint Isaac Cuenca érkezhet a következő napokban.

Ezzel szemben a kispestiek legértékesebb játékosa az a Davide Lanzafame (1987, csatár, olasz), akit 750 ezer euró körüli összegel párosít a Transfermarkt. Őt a sorban a 400 ezer eurós Bobál Dávid (1995, belsővédő), Gazdag Dániel (1996, középső középpályás) duó követi a sorban. A kispestiek keretét is öt légiós alkotja.

Olvasói sztorik