Bajnokok Ligája

Robbantásos merénylet előkészítésén dolgozott az őrizettbe vett iraki férfi

Egy 28 éves, német férfi is a hatóságok látókörébe került.

Mint ismert és mint ahogy arról a Rangadó.hu is beszámolt, több bomba robbant kedden este a Bajnokok Ligája-mérkőzésre igyekvő Borussia Dortmund csapatbuszának közelében.

A legfrissebb sajtóértesülések szerint a hatóságok egy 25 éves iraki férfit vettek őrizetbe. A Bild című lap szerint éppen egy robbantásos merénylet előkészítésén dolgozott, amikor elfogták wuppertali otthonában.

A hatóságok látókörébe került másik ember egy 28 éves német, aki a Dortmund melletti Fröndenbergben lakik. A Kölner Stadt-Anzeiger és az Express című kölni lap szerint a hatóságok mindkét férfit az észak-rajna-vesztfáliai iszlamista szubkultúra tagjai, az IÁ követői között tartják számon. A nyomozás első megállapításai alapján legalább egyikük a támadás pillanatában a helyszín közelében tartózkodott. Az ismeretlen elkövető vagy elkövetők három robbanószerkezetet rejtettek el egy parkolónál.

A különleges biztonsági felszerelésekkel, köztük megerősített szélvédőkkel ellátott jármű két helyen rongálódott meg, és egy berepedt szélvédő megsebesítette Marc Bartrát, az együttes egyik védőjét. A spanyol légiós felületi sérülések mellett csonttörést szenvedett a jobb csuklójában, szerdára virradóra megoperálták. A busz útját biztosító egyik motoros rendőr légnyomási sérülést szenvedett és sokkot kapott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.