Három BL-gól benne van Nikolicsban?

A magyar válogatott csatár a hátán cipelte lengyel csapatát a BL-főtábláig, ahol aztán a Dortmund, a Sporting és a Real Madrid vár a varsóiakra. Arra voltunk kíváncsiak, ki hány gólt vár Nikótól.

A Legia Warszawának és Nikolics Nemanjának sem babra megy a játék a Bajnokok Ligájában, a nyáron is tucatnyi klub által csábított támadó már a télen válthat, amennyiben a kontinens elitjében is felhívja magára a figyelmet. Amint azt két hete megírtuk, a futballista ára BL-gólonként egymillió eurót nőhet, ha olyan riválisok ellen is beveszi a kaput, mint a spanyol Real Madrid, a Dortmund – szerda este a német együttest fogadja a Legia -, valamint a portugál Sporting. Az erre szakosodott Transfermarkt portál pillanatnyilag 3.5 millióra, vagyis valamivel több mint egymilliárd forintra taksálja a magyar válogatott csatárát, a BL-szereplés pedig minden szempontból óriási lehetőségeket rejt magában.

A magyar labdarúgás szereplőit faggattuk, ki mennyire bízik Nikolicsban.

Kabát Péter: 3 gól

– Örülök, hogy végre van magyar játékos a BL-csoportkörben – mondta a korábbi újpesti közönségkedvenc. – Nagyszerű játékosnak tartom Nikót, és nagyon fogok neki azért drukkolni, hogy a legjobbak közt is mutassa meg az igazi tudását. Annak ellenére, hogy nagyon nehéz csoportban van a Legia, biztos vagyok benne, hogy gólokat fog lőni. Amennyiben mind a hat meccsen elegendő időt tölt a pályán, szerintem három találata biztosan lesz. A Legia továbbjutására azonban nagyon kevés esélyt adok, hiszen a világ elitjéhez tartozó csapatokkal kerülnek szembe.

Garami József: 3 gól

– Nagyon erős a csoport, ugyanakkor azt kívánom Nikolicsnak, hogy jusson el legalább három találatig – felelte az MTK-nál dolgozó legendás mesteredző. – Roppant sajnálatos, hogy ő az egyetlen magyar futballista a főtáblára jutott csapatokban, de e tekintetben is bizakodó vagyok, ugyanis van egy-két nagyon tehetséges fiatal, aki néhány éven belül eljuthat a legjobbak szintére.

Hrutka János: 2 gól

– Én már annak is nagyon örülnék, ha egyáltalán betalálna. A selejtezők során ő lőtte a legtöbb gólt, ezek után nyilvánvalóan odafigyelnek rá az ellenfelek – magyarázta a korábbi válogatott védő. – Nagyszerű együttesek szerepelnek az F-csoportban, de legyünk optimisták, két Nikolics-találatot várok.

Tajti Mátyás: 3 gól

– Kőkemény csoportba került a Legia Warszawa, a továbbjutásra nem lesz esélye – vélekedett a spanyol Málaga ifjú játékosa. – Ennek megfelelően Nikolics Nemanjának is nagyon nehéz dolga lesz, de én abban bízom, hogy két-három gólt el tud érni a hat meccsen. Jobb napjukon a varsóiak akár a Sportingot is elcsíphetik.

Torghelle Sándor: 2 gól

– A BL-ben nagyon erős ellenfelek várnak a Legiára, azt hiszem, nem bántom meg Nikót, ha azt mondom, nem mennek tovább a csoportból – vélekedett az MTK csatára. – Nikolics főleg akkor életveszélyes, ha dominál a csapata, ennek ellenére bármikor gólt rúghat – annál is inkább, hiszen most már a tizenegyeseket és a szabadrúgásokat is ő végzi el. A Sporting ellen ráadásul már tapasztalata is van, pár éve a Videoton EL-menetelése során be is talált a portugáloknak, ezért azt mondom, egy-két gól – inkább kettő! – mindenképp összejöhet neki.

Horti Gábor: 4 gól

– Négy gól van a srácban, az tuti. Aztán persze lehet, hogy ez a teljesítmény arra sem lesz elég, hogy felhívják a válogatott csapatbuszára… – szúrt oda a szövetségi kapitánynak az utánozhatatlan stílusú televíziós riporter.

Fehér Csaba: 3 gól

– Kettőt szerez otthon, egyet idegenben, az összesen három – matekozott a Rangadónak a korábbi válogatott futballista. – Enyhén szólva nem a Legia a csoport favoritja, de arra azért van esélye, hogy szoros meccseket vívjon.

Litauszki Róbert: 3 gól

– Nagyon reménykedem benne, hogy Nikónak minél jobban sikerüljön ez a BL-kaland, hiszen rengeteget számíthat a jövőjével kapcsolatban – kezdte a Cracovia Kraków légiósa. – Nagy lehetőség ez személy szerint neki és a csapat számára is, azt gondolom, hogy három gólt fog szerezni a csoportmeccsek során.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.