Bajnokok Ligája

Az MSN-nel rohamoz a PSG mumusa

Mire megy Lisszabonban a rekorder dortmundi támadósor?

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés

  • PARIS SAINT-GERMAIN – BARCELONA
  • PSG: Trapp – Meunier, Marquinhos, Kimpembe, Kurzawa – Rabiot, Verratti, Matuidi – Di María, Draxler, Cavani.

    Barcelona: Ter Stegen – Sergi Roberto, Piqué, Umtiti, Jordi Alba – André Gomes, Busquets, Iniesta – Messi, L. Suárez, Neymar.

    Az ötszörös győztes katalán együttes 2013-ban és 2015-ben is búcsúztatta a PSG-t, mindkétszer a negyeddöntőben, s utóbbi hat mérkőzéséből mindössze egyet vesztett el a francia riválissal szemben.

    – Nincs verhetetlen csapat, de természetesen ők a párharcunk esélyesei. A világ legjobb együttese, tisztelnünk kell őket – mondta az ellenfélről Lucas, a párizsiak brazil támadója.

    A PSG elsősorban Edinson Cavani teljesítményében bízhat, és nem alaptalanul: az uruguayi csatár utóbbi hat mérkőzésén kilenc gólt szerzett, minden sorozatot figyelembe véve már 33-nál jár a mostani szezonban, ez eggyel több, mint amennyit a másik oldalon Lionel Messi elért eddig. A BL góllövőlistáján egyébként ők állnak az első két helyen, Messi tíz találattal az első, Cavani hattal a második. A párharc első találkozójára a Parc des Princes stadionban kerül sor.

  • BENFICA – DORTMUND
  • Benfica: Ederson – Nélson Semedo, Luisao, Lindelöf, Eliseu – Fejsa, Pizzi, Salvio, Carrillo – Rafa, Mitroglou.

    Dortmund: Bürki – Piszczek, Szokratisz, Bartra, Weigl – Schmelzer, Durm, Guerreiro – Dembelé, Reus, Aubameyang.

    A Borussia Dortmund és rekorder támadósora a portugál bajnok Benfica vendége lesz kedden. A német együttes a csoportkör hat meccse alatt 21 gólt szerzett, ez csúcs a BL történetében, de nehézséget jelent a számára, hogy ezt a teljesítményt a Bundesligában is állandósítsa.

    – Nehéz átmentenünk ezt a pontosságot, ezt a koncentrációt azokra a találkozókra, amelyek nem a nagy színpadon, távol a rivaldafénytől zajlanak – utalt Thomas Tuchel vezetőedző többek között arra, hogy a BVB szombaton nagy meglepetésre 2-1-re kikapott a sereghajtó Darmstadt otthonában a bajnokságban, s hiába áll a negyedik helyen, már 15 pont a hátránya az éllovas Bayern Münchennel szemben.

    A Benfica – amely tavaly negyeddöntőt játszhatott – sokkal jobb eredménnyel hangolt a keddi összecsapásra, pénteken 3-0-ra megverte az Aroucát, ezzel továbbra is vezeti a portugál bajnokságot. A lisszaboni csapat az elmúlt hat szezont figyelembe véve harmadszor juthat be a legjobb nyolc közé a BL-ben, míg a 2013-ban döntős Borussia Dortmund a 2013-14-es idény után először léphet tovább a nyolcaddöntőből.

    Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
    Olvasói sztorik