Sallói István adott interjút a feol.hu-nak, főként a magyar válogatottról. Sallói a Videotonban lett ismert, válogatott futballista, légióskodott Izraelben, itthon dolgozott technikai igazgatóként, ügyvezetőként, sportigazgatóként. Közel egy éven át volt Dárdai Pál stábjának tagja az Eb-t megelőzően. Elmondta: az Andorra elleni vereségre ő sem számított.
– Azt a blamát senki nem gondolta. Lehet szidni a kapitányt az utóbbi hónapok eredményei miatt, de az igazsághoz hozzátartozik, nem dúskálunk nemzetközi klasszisokban. Ettől függetlenül Andorrában nyerni kellett volna. Az egyébként nem igaz, hogy a mieink nem tettek meg mindent a siker érdekében, mert küzdöttek, akartak. Úgy gondolom, tízből kilenc alkalommal mi nyernénk, viszont volt egy meccs, amikor kikaptunk. Egy-egy válogatott piaci értékét az adja, az eredményeit döntően befolyásolja, hogy játékosai közül mennyien futballoznak az öt topligában. A spanyoloknál, az olaszoknál, az angoloknál, a németeknél, a franciáknál. Tőlünk alig néhányan. Nagyon kevesen. A portugáloknál és a svájciaknál pedig szinte mindenki. Mindenki azt gondolta, Andorrát tartalékosan is megverjük, nem így történt. Megfizettük a tanulópénzt. Kiderült, a kapitány részéről nem férnek bele gesztusok a klubok részére, valahogy akkor is nyerünk, ha néhány kulcsembert nem válogat be. Peches meccs volt, nem csak a kapitány hibái vezettek a vereséghez.
Megkérdezték tőle, hogy egy magyar szakember is a posztján maradt volna-e egy ilyen blama után.
– Biztosan nem, mint ahogy másik, külföldi tréner sem élte volna túl a vereséget. A helyzet speciális, ami miatt Storck megőrizhette pozícióját. Komoly hiba a szövetség részéről, hogy minden szál Storck kezében összpontosul. Tőle függ húsz vagy több ember munkája az MLSZ-ben, ő a felel válogatott szakmai munkájáért, ő a sportigazgató, felügyeli a teljes utánpótlást, mindenről dönt, egy személyben. Ez szerintem túlzás, túl nagy kockázatot jelent.
– Az utánpótlás-igazgatói munkának az eredményeit csak hosszú évek múlva lehet megítélni. Bármi történhet, ami befolyásolhatja az utánpótlás fejlődését. Előfordulhat, hogy a válogatott nem szerepel jól, esetleg családi okok miatt a szövetségi kapitány akar távozni vagy kap egy jobb ajánlatot. Tőle függ minden, ha távozik, mindent elölről kell kezdeni építeni. Meg amúgy sem hallottam olyanról, hogy valaki mindenhez ért, az utánpótlást és a felnőtt futballt is tökéletesen átlátja. Ilyen nincs. Szerintem ez két külön embert kíván, ezért az utánpótlás sportigazgatói feladatokat mindenképpen levenném Storck válláról, hogy teljes mértékben a felnőtt válogatottra tudjon koncentrálni.