Válogatott

Kiszámolták: az aznapi játékunk alapján tízből hatszor megvertük volna Andorrát

A lövéseink száma és helye alapján átlag 1,37 gólt érhettünk volna el; Andorra alig 0,5-öt.

A népszerű, több mint negyvenezer követővel rendelkező 11tegen11 Twitter-oldal rendszeresen tesz közzé elemzéseket különböző találkozókról. Analíziseik alapja az xG (expected goals – elvárt gólok), amely óriási minta alapján azt mutatja meg, hogy az adott csapat adott összecsapáson leadott lövéseinek száma, pozíciója és minősége alapján hány gólt kellett volna, hogy elérjen, így bizonyos értelemben még a valós eredménynél is reálisabb képet ad a mérkőzésről.

A 11tegen11 most a hírhedt Andorra-Magyarország 1-0-s mérkőzésről is elemzést készített, amely négy grafikából áll.

Az elsőn idővonal-szerűen azt láthatjuk lebontva, hogy hányadik percig a lövések helye, száma és minősége alapján átlagosan hány gólt érhettünk volna el. A félidőig ez a szám csak mintegy 0,4 volt és a 80. percig is csak 0,5 körül állt. Az utolsó tíz percben aztán akadt néhány lehetőségünk és a számot sikerült az egyébként szintén nem túl magas 1,37-re feltornázni. Közben Andorrának is volt egy helyzete, így a tulajdonképpen a meccs eleje óta fennálló körülbelül 0,3-as mutatóját végül 0,53-ra javította.

A kép bal felső részében a lövések alapján kialakított utólagos oddsok szerinti eredmény-valószínűség látható: a meccs képe tehát azt mutatja, hogy Andorrának csak 12% esélye volt nyerni, a döntetlenre 28% volt, míg tízből hat ugyanilyen találkozót mi nyertünk volna.

A második grafikán a lövések helye látható: minél nagyobb a fekete pont, nagy mintán vizsgálva annál gyakrabban lett volna gól az adott lövésből – az andorrai találatnál (amely a leginkább baloldali pötty) például sokkal többször születik gól Dzsudzsák helyzetéből.

A harmadik és negyedik grafika az 1-70. percek közötti leggyakoribb passzkombinációkat jelöli a két csapatnál. Mivel a hazaiak összesen csak 43 átadást vittek véghez – és még ennél is kevesebbet a 70. minutumig, ezzel gyakorlatilag nem is érdemes foglalkozni, térjünk a mieink lapjára.

Itt is igaz, hogy minél nagyobb a pötty, annál többször volt az illetőnél a labda. A vonalak minden olyan játékos között ott vannak, amelyek között négynél több átadást jegyezhettünk. Az arany, ezüst és bronz csillag a nyílt játék esetén három legtöbbet passzolót jelöli, míg a nyilak a passzok általános irányát.

Ennek alapján megállapítható, hogy Nagy Ádám volt csapatunk kulcsfigurája, míg a második legtöbbször Dzsudzsák, harmadik legtöbbször Bese próbálkozott passzal a védelem között/mögött.

A nyers számok alapján a legtöbb érintés messze Lang Ádámé volt, őt Tóth Bence és Paulo Vinícius követte.

Olvasói sztorik