Válogatott

Csányi bejelentette, hogy Horvátországgal játszunk az Eb-felkészülés során

Rendkívüli sajtótájékoztatóra hívták az újságírókat, amin ott van Hernádi Zsolt a MOL a vezérigazgatója is.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke és Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója szerdán közös együttműködést jelentettek be az MLSZ székházában tartott sajtótájékoztatón.

A szövetség és a MOL-csoport között megkötött szponzori támogatás összege egy évre 285 millió forint, emellett a MOL-csoport 2 milliárd forintért vállalja TAO-keret biztosítását az MLSZ projektjei számára.

A MOL-csoport korábban is támogatta az MLSZ törekvéseit, igaz nem főszponzorként, hanem kisebb nagyságrendben: 2013-ig az OTP-MOL Bozsik Programban működött együtt a két szervezet, majd az olajcég a női Magyar Kupa-döntőt szponzorálta két alkalommal.

– Nagy megtiszteltetés, hogy az MLSZ szponzoraként fő támogatói lehetünk a nemzeti tizenegynek – kezdte beszédét a bejelentés után Hernádi Zsolt. – Bízom benne, hogy mi is hozzájárulunk ahhoz, hogy a jövőben is méltó módon képviselje az országot a csapat, és folytassa azt az utat, amit az elmúlt időszakban elkezdett. A MOL-csoport részéről nem új dolog a labdarúgás támogatása, korábban részt vettünk a Bozsik-program újraélesztésében, változást kezdeményezve a labdarúgásban. Részt vettünk az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb magyar csapata, a Videoton FC támogatásában is, de leányvállalatuk, az INA-n keresztül a horvát nemzeti csapat támogatói is vagyunk. Nem hiszem, hogy lett volna még egy ilyen ország, mint Magyarország, amely ennyire várta volna, hogy részt vegyen egy nagy labdarúgó-eseményen. A válogatott megmutatta, hogy hittel, akarattal, erőfeszítéssel minden nehézséget le lehet küzdeni, köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ismét egy nagy tornán szurkolhatunk a nemzeti csapaért. Szóljon az idei nyár a szurkolásról, a labdarúgó Eb-n, a jégkorong vb-n és az olimpián is, legyen Magyarország a tízmillió szurkoló országa!

Csányi Sándor köszönetet mondott a MOL-csoportnak a támogatásért, és hozzátette: a 2 milliárd forintos TAO-támogatásból az MLSZ pályaépítési programjának folytatását finanszírozza a Magyar Labdarúgó Szövetség.

– Régen is a grundról nőttek ki a fiatal labdarúgók, és ha a mai fiatalok nem is töltenek el annyi időt futballal, mint a régiek, a pályaépítési program jelentős hasznot hoz a futballunknak. Köszönöm a támogatást az MLSZ nevében, illetve mindazon klubok, intézmények, iskolák, önkormányzatok nevében, ahol a MOL-csoport által biztosított pénzből épülhet pálya a jövőben – fogalmazott az MLSZ elnöke, aki a válogatott Eb-felkészülési programjával kapcsolatban azt is elárulta, hogy májusban is egy nagynevű európai ellenféllel játszik felkészülési mérkőzést a nemzeti csapat.

A horvátokkal játszunk

Hivatalossá vált, hogy az Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott március 26-án játssza idei első nemzetközi felkészülési mérkőzését, méghozzá a budapesti Groupama Arénában, a szintén Eb-résztvevő horvát csapat ellen.


A sajtótájékoztató 16 óra 30 perckor kezdődik.

Olvasói sztorik