Válogatott

Újabb huligánt ítéltek el

A rendőrök elleni támadás miatt felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Kapcsolódó cikkek

Újabb férfit ítéltek el a szeptember 4-ei magyar–román mérkőzést biztosító rendőrök elleni támadások miatt – közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleményében azt írta: a Budapesti Nyomozó Ügyészség pénteken újabb terheltet állított bíróság elé gyorsított eljárásban hivatalos személy elleni erőszak minősített bűntette miatt.

A vád szerint a 23 éves férfi tagja volt a rendőröket támadó csoportnak, ennek során körülbelül 30-35 percen keresztül folyamatosan kövekkel és egyéb tárgyakkal dobálta a rendezvényt biztosító rendőrsorfalat. A terhelt a támadás során kámzsát viselt, hogy ne lehessen felismerni.

Az előzetes letartóztatásba helyezett férfit a Budapesti Nyomozó Ügyészség pénteken csoportosan és felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A Pesti Központi Kerületi Bíróság az ügyészi indítvány alapján a vádlottat bűnösnek mondta ki és ezért őt két év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság a terheltet 5 évre eltiltotta a sportrendezvények látogatásától.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyészi fellebbezés végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására irányul.

Ibolya Tibor közleménye kitér arra is, hogy a mérkőzés előtti napon, illetve a meccs napján a rendőrökkel szembeni támadásokkal összefüggésben a Budapesti Nyomozó Ügyészség a múlt héten összesen 9 embert állított gyorsított eljárásban bíróság elé hivatalos személy elleni erőszak miatt. Közülük négy vádlottat a bíróság végrehajtandó börtönbüntetésre, míg a további öt terheltet felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, egyúttal határozott időre eltiltotta őket a sportrendezvények látogatásától.

A rendőrökre támadó további elkövetők felkutatása és felelősségre vonása jelenleg is folyamatban van – tette hozzá.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik