Válogatott

Csak itthon kellenek az U20-as játékosok?

A gólkirály Mervó Bencének összejött a külföldi szerződés, de többen csak az NB III-ban szerepelnek.

Kapcsolódó cikkek

Mint ismert, a csoportjából továbbjutott, ám a későbbi győztes szerbektől drámai csatában kikapott a magyar U20-válogatott a nyári világbajnokságon, így a legjobb 16 között fejezte be a küzdelmeket. Több játékosunk is kiválóan szerepelt, például Mervó Bence társgólkirály lett öt találatával, ezzel kiérdemelte az ezüstcipőt.

Nyáron több játékosunk neve is szóba került külföldi csapatoknál, és joggal reméltük, hogy legjobbjainkra felfigyelhet egy-egy nagyobb klub is, ám az átigazolási időszak lezárultával teljesen más képet kaptunk.

A 21-es keretből mindössze hét játékos váltott klubot a nyáron. Az Atalanta két védője, Kecskés Ákos és Forgács Dávid kölcsönben folytatja – előbbi az átigazolási időszak végén egyezett meg az Újpesttel, míg Forgács az olasz harmadosztályú AC Pisa játékosa lett, ahol az első bajnokin kezdőként kapott lehetőséget; Tamás Krisztián pedig az AC Milantól végleg az olasz másodosztályú Speziához került, de egyelőre nem kap szerepet.

Négy játékosunk Magyarországon belül váltott klubot: Székely György az NB III-as Újbudától a Pakshoz került, de egyelőre a tolnaiaknál is csak a harmadosztályban jutott lehetőséghez bajnokin. Osváth Attila a Szigetszentmiklóstól a Vasashoz került, amelynek színeiben eddig hat bajnokin bizonyíthatott, és a Bp. Honvéd ellen győztes gólt szerzett. Az angyalföldiektől Oláh László a Békéscsabával egyezett meg, és egy NB I-es meccs mellett többször is lehetőséget kapott az NB III-ban, míg a legnagyobb ígéretnek tartott Mervó Bence az MTK-ban kötött ki, de nem lépett pályára, csütörtökön pedig a svájci első osztályú FC Sion játékosa lett.

A többi játékost nem vásárolták ki élő szerződéséből, így nem kerültek el korábbi csapataiktól. Maradt a német másodosztályú RB Leipzig légiósa Kalmár Zsolt, aki a válogatott szünet előtt több lehetőséget kapott az együttes tartalékai között, az első csapatban csak 34 perc jutott neki. A Ferencváros három játékost is adott a keretbe, közülük azonban csak a felnőtt válogatottban is debütáló Nagy Ádám stabil ember: hét bajnokin 445 percet töltött a pályán az élvonalban. Nagy Dominik csak csere volt az első osztályban (három meccs, 37 perc), míg az NB III-ban öt meccsen 415 percen van már túl, az 1997-es születésű Popov Patrik viszont még nem jutott szóhoz idén az NB I-ben, a tartalékcsapatban azonban hat meccsen már négy gólnál jár.

Maradt az élvonalból kizárt Győrnél Horváth Dániel, illetve Pongrácz Viktor is, ők alapembernek számítanak a harmadosztályban, csakúgy, mint az MTK-s Demjén Patrik és Talabér Attila. Zsótér Donátnak (Puskás Akadémia) is csak NB III-as bajnoki jutott a szezon eddigi részében. Lenzsér Bence a Paks színeiben az első öt élvonalbeli bajnokin kezdő volt, legutóbb pedig a Videoton ellen megnyert meccsen volt végig a pályán, és szintén stabil játékos a Vasasban Berecz Zsombor és Vida Máté, a Puskás Akadémiában Sallai Roland, valamint a jól rajtoló Haladás egyik húzóembereként Németh Márió is.

A szerbek kelendőbbek voltak

A világbajnoki címig meg sem álló szerb válogatott meghatározó tagjaiért sorban álltak a nevesebb klubok. A torna kapusának választott Predrag Rajkovics előbb meghosszabbította szerződését a Crvena zvezdával, úgy, hogy időközben az olasz AC Milan, a francia Paris Saint-Germain és Lyon, majd a török Galatasaray is ajánlatot tett érte. A kontinens egyik, ha nem a legjobb utánpótláskapusa aztán meglepőt húzott: augusztus végén öt évre aláírt az izraeli Maccabi Tel-Avivhoz. A védő Nemanja Antonovnak az OFK Beográdtól a svájci Grasshoppershez vezetett az útja a vébé után, míg Szrdjan Babicsra (Vojvodina) a Real Sociedad csapott le.

Milan Gajics a francia Bourdeaux-nál építheti karrierjét, a középpályás Mijat Gacinovics pedig a német Eintracht Frankfurthoz került. Bronzlabdát kapott a tornán nyújtott teljesítményéért Szergej Milinkovics-Szavics, aki 2014 júniusa óta már a belga KRC Genk színeiben edződött. Alig egy év alatt megsokszorozta árát: a hírek szerint több mint kilencmillió eurót adott érte a vébé után az olasz Lazio.

Olvasói sztorik