Magyar foci

Magyar válogatott: biztató játék és döntetlen Görögországban

Az első félidőben domináltak Németh Antal fiai.

Az Európa-bajnoki selejtezők elitkörére készülő U19-es válogatott görögországi túrával kezdte az évet – írja az MLSZ.

Hivatalos!
Korábbi válogatott játékossal erősített a Vasas

A férfi U19-es válogatottra nehéz feladat vár a márciusi Eb-elitkörös minitornán: Macedóniában a házigazdákkal, a címvédő angolokkal és a lettekkel mérkőzik meg az Eb-részvételt érő első helyért. A tétmeccsek előtt két felkészülési összecsapás került a válogatott programjába: ma Görögországban lépett pályára a csapat, februárban pedig Portugáliában játszik a házigazdákkal.

Athénban szerepelt az U19-es válogatott Fotó: MLSZ

A szintén elitkörös görögök elleni mérkőzésen jó teljesítményt nyújtott a válogatott, az első félidőben dominálni tudott, több nagy gólhelyzetet is kialakított, a hazai kapusnak bőven akadt dolga. A fordulás után a görögök átvették az irányítást, és ez a helyzeteik számában is megmutatkozott: míg az első félidőben egyáltalán nem voltak veszélyesek a kapunkra, a második játékrészben a Puskás Akadémia kapusának, Varga Ádámnak több nagy védést is be kellett mutatnia. Ebben a periódusban szervezetten védekeztünk, és bár kevesebbet támadtunk, adódtak helyzetek a mieink előtt is, de ezekből sem született gól, 0-0-val végződött a találkozó.

– Az első félidőben mi, a másodikban a görögök játszottak jobban, ebből a szempontból igazságos döntetlen született. Hasznos négy napot töltöttünk együtt, kipróbálhattunk hat olyan játékost, akik az utóbbi időszakban nem voltak tagjai a válogatottnak, és meggyőződhettünk a bő keret huszonkét labdarúgójának aktuális formájáról. Elégedett vagyok a játékosok hozzáállásával és a mutatott teljesítménnyel is, úgy gondolom, jó úton indult el a csapat. Szeretnék külön köszönetet mondani a kluboknak, hiszen a felkészülésük fontos időszakában mondtak le a játékosaikról a válogatott érdekében – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Németh Antal szövetségi edző.

Felkészülési mérkőzés, Athén

Görögország U19 – Magyarország U19 0-0

Magyarország: Bese Balázs (Varga Ádám, 46.) – Krebsz Máté, Schindler Olivér (Zwick Noah, 75.), Berdó Máté (Takács Zsombor, 46.), Kiliti Róbert (Tarnóczi Roland, 75.) – Tiefenbach Dániel (Lustyik Levente, 61.), Stoiacovici Dávid (Palincsár Martin, 46.), Schafer András (Csonka András, 61.) – Májer Milán (Szuhodovszki Soma, 46.), Kundrák Norbert (Lakatos István, 46.), Schön Szabolcs (Bévárdi Zsombor, 61.)

Olvasói sztorik