Magyar foci

Elképesztő fordulat! A csuklyások támadtak, a késelő csak védekezett?

Gellert kaptak az első hírek, "Bonyha" még a gyanúsítottak között sincs.

A Rangadó.hu is több esetben foglalkozott a Ferencváros-DVSC mérkőzésen történtekkel. Elsőként közöltünk videót az esetről, és több kérdést is feltettünk a sértődött ferencvárosi klubvezetésnek.

A súlyos sérülésekkel járó balhé, az első forgatókönyvek szerint, azért tört ki, mert a “szkenneres-vezérszurkoló” Bonyha kést rántott, megszúrt két most visszatérő fradistát, akik alaposan megverték.

Szomorúság Barcelonában:
Messi maga mondta el, hova fog igazolni

Ennek kapcsán a 24.hu megkereste a Fővárosi Főügyészséget, ahol arról érdeklődtek, hogy az eddigi információk szerint mi történt a Ferencváros-Debrecen mérkőzés szünetében, mi vezetett a csoportos dulakodáshoz. Arról tájékoztattak, hogy a jelenlegi adatok alapján – ahogyan azt az ügyészi indítvány is tartalmazta – a földön fekvő, az elkövetők által körbe zárt sértett védekezésül használta a nála lévő kést, azzal az őt megrúgó egyik gyanúsított lábát vágta meg. A rendőrség és az ügyészség ezért az ő esetében hivatalból vizsgálja a jogos védelmi helyzet fennállását.

Csak védekezett? Fotó: Facebook

A 24.hu úgy tudja, a férfira 30-50 csuklyás alak rontott rá egyszerre – vélhetően szervezett támadásban.

Az ügynek két gyanúsítottja van, mindkettőjüknek súlyos testi sértés miatt kell felelniük. Jelenleg házi őrizetben vannak.

“Bonyha” nincs a gyanúsítottak között.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik