Magyar foci

Hatosfogat: Storck őket mellőzi az NB I-ből

Az Andorra elleni fiaskó után hat NB I-es játékos nem kapott ezúttal meghívót. Mutatjuk a lehetséges okokat.

Korábban beszámoltunk arról, hogy Bernd Storck kihirdette az NB I-ből meghívott játékosok névsorát a soron következő két világbajnoki selejtezőre. A szövetségi kapitány a már korábban meghívott tizenhárom légiós mellé ugyanennyi itthon játszó labdarúgóra számít a vasárnap kezdődő felkészülés során.

A legfrissebb kerethirdetés kapcsán a légiósok esetében már alaposan szemügyre vettük, kik maradtak ki az Andorrától elszenvedett csúfos kudarc után, most ugyanezt megtesszük az itthon játszó játékosok esetében is.

Ezt olvastad már?
Futács Márkó: Hosszú és nagyon durva időszak vár rám

A légiós-kerethirdetésénél Kocsis Gergőt és Sallai Rolandot még kakukktojásként kezeltük, hiszen a párost júniusban még a szlovákiai FC DAC 1904 Dunaszerdahelyhez, illetve az olasz Palermóhoz kötötte szerződés, azóta azonban mindketten NB I-es csapat (DVTK, illetve Puskás Akadémia FC) kötelékéhez tartoznak. A hétfői hirdetés után kiderült, hogy ezúttal egyikükre sem számít a német mester. Kocsisról elmondhatjuk, hogy a szerdahelyi mellőzés után a Diósgyőr színeiben most kezd csak igazán játékba lendülni, de ugyanez igaz a fiatal Sallaira is, aki hétvégén közel két és fél hónapos kihagyás után játszott újra tétmérkőzést a Puskás Akadémia FC színeiben. Kocsis Andorra ellen nem kapott lehetőséget, míg Sallai csereként beállva bő húsz percet töltött a pályán.

Sallai ezúttal kimaradt a magyar válogatott felnőtt keretéből Fotó: Europress, AFP

Ami a védőjátékosokat illeti: kimaradt Kleisz Márk (Vasas FC), Tóth Bence (Videoton FC) és Vinícius Paulo (Videoton FC) is. Utóbbi játékos végigjátszotta az Andorra elleni kínos vb-selejtezőt, ám sérülése miatt ezúttal semmilyen esetben sem számíthatna rá Storck. A fiatal Kleisz nem kapott lehetőséget a miniállam otthonában vívott júniusi vb-selejtezőn, csak keretben volt, míg Felcsútról nyáron a Videoton FC-hez igazoló Tóth Bence debütálásként végigjátszotta a vesztes találkozót. Tóth idén két tétmérkőzést játszott az NB III-as Videoton II. színeiben, míg Kleisz a második forduló után megsérült, egyelőre rehabilitációját tölti.

Kapusposzton a bajnoki címvédő és az NB I-ben listavezető Budapest Honvéd első számú kapusának, Gróf Dávid nevével ezúttal nem találkozhatunk. Andorra ellen nem ő védett, ezúttal azonban csapatával a nemzetközi vizeken is érdekelt Kovácsik Ádámnak (Videoton FC) szavazott bizalmat Storck az NB I-ből.

Olvasói sztorik