Magyar foci

Kubatov annyira kiborult, hogy akár a sporttörvényt is módosítaná

Az FTC elnöke kiáll Thomas Doll mellett, és úgy érzi, van joguk bírálni a játékvezetőket.

Ha szükséges és lehetséges, akkor országgyűlési képviselőként akár a sporttörvény módosítását is javasolni fogja a játékvezetés bírálhatósága védelmében – tájékoztatta az MTI-t Kubatov Gábor, az FTC elnöke.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága csütörtöki ülésén kétmillió forintos bírságot szabott ki Thomas Dollra, az NB I-ben címvédő Ferencváros vezetőedzőjére néhány, hónapokkal korábbi nyilatkozata miatt. A bizottság szerint a tréner a 2016. november 19-i, Vasas elleni és a december 10-i, MTK elleni “bajnoki mérkőzéseket követően a különböző médiumoknak adott nyilatkozataiban az MLSZ vonatkozásában olyan tényre közvetlenül utaló kifejezéseket használt, amelyek alkalmasak arra, hogy az MLSZ működésével kapcsolatban a bizalmat megingassák.”

Az FTC a határozatot alaptalannak tartja, a klub szerint Thomas Doll kizárólag a játékvezetők munkáját kritizálta, s mindenképpen fellebbezést javasol a német szakembernek.

– Ebben az országban bárki szabadon bírálhat bármely közjogi méltóságot, politikust, színészt, sportolót, de ha egy-egy játékvezetőről és ítéleteiről mond véleményt, akkor súlyosan megbüntetik, legyen szó akár ferencvárosi, akár bármilyen más klubhoz tartozó szakemberről. Nem is ismerek olyan szereplőt, akit ne lehetne büntetlenül kritizálni, kivéve a bírói kart és az MLSZ-t. Az én demokrácia-felfogásomtól ez távol áll – vélekedett az FTC elnöke, aki nem feltételezi, hogy az általa év végén javasolt játékvezetői reformok miatt állt bosszút a szövetség. Ugyanakkor most még aktuálisabbnak tartja a javaslatcsomagot, amely többek között azt is tartalmazza, hogy hozzák nyilvánosságra a játékvezető és segítői közti rádióbeszélgetést és a játékvezetői értekezletek jegyzőkönyveit, valamint az ellenőri jelentéseket.

– Továbbra is nagyon fontosnak gondoljuk, hogy a játékvezetők megítélése, munkája a nyilvánosság elé kerüljön. A tegnapi ítélet azért igazán elszomorító, mert azt sugallja, a játékvezetőket, az MLSZ-t már bírálni sem lehet. Olyan érzés fogta el tegnap az edzőnket és az ügyvédeinket, mintha felségsértést követtek volna el. Higgye el mindenki, mi nem valami ellen, hanem valamiért, a magyar futballért fogalmazunk meg kritikát” – mondta a klubelnök.

Kubatov Gábor az MTI-nek hozzátette, országgyűlési képviselőként megfontolja, ha csak ez az út járható, akkor kezdeményezni fogja akár a sporttörvény módosítását is a javaslatai érdekében.
Jelezte, kollégái elmondása alapján az MLSZ fegyelmi bizottságának tegnapi eljárása, a tagok viselkedése azt sugallja, a szövetség a minimális kritikát sem tűri és megtorolja. Az FTC elnöke szerint az eljárás komolyságára árnyékot vet, hogy az első tárgyalásra Thomas Dollnak még tolmácsot sem biztosított a bizottság, amely elsőre például elmulasztotta lefordíttatni németre azokat a nyilatkozatokat, amelyek alapján elítélték.

– Az elmúlt huszonöt év vitathatatlanul legkiválóbb MLSZ elnöke Csányi Sándor, azonban az általa irányított szövetség apparátusában, sajnos, akadnak olyanok, akik nem tartják a lépést a korral, és ezzel a magyar labdarúgás fejlődését egyáltalán nem segítik – nyilatkozott Kubatov Gábor, aki egyértelművé tette, hogy az FTC maximálisan kiáll Thomas Doll mellett.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik