Légiósok

Donadoni végleg eldobta Nagy Ádámot?

A kilencedik fordulóban sem kapott játéklehetőséget a magyar válogatott középpályás.

Kilencből semmi…

Az új idényben kilenc Serie A-s összecsapást vívott a Bologna – nem is kezdett rosszul, 4-2-3-as mérleggel a középmezőny tagja –, ám honfitársunknak egyetlen perc sem jutott.

KIÁLLÍTÁS
Videóztak, visszanézték, Bonucci-piros lap lett a vége – VIDEÓ

A mutató különösen annak tükrében fájó, hogy Nagy Ádám tavaly berobbant az olasz élvonalba, az előző évadban kihagyhatatlan tagja volt a Roberto Donadoni által irányított csapatnak. Az elmúlt hetek, hónapok eseményei után sajnos nem meglepő, hogy a Bologna vasárnap Bergamóban (az Atalanta 1–0-ra győzött) is a magyar légiósa nélkül szerepelt, a kérdés sokkal inkább az: mit tartogat a jövő?

Misur Tamás, az olasz futball szakértője néhány napja a Rangadónak úgy fogalmazott, előfordulhat, hogy Nagynak kell döntést hoznia, és esetleg szorgalmaznia, adja kölcsön a klub.

A régi, szép idők, amikor Ádám még pályára került… Fotó: AFP/Giuseppe Cacace

– Olaszországban bevált gyakorlat, hogy a kevés lehetőséghez jutó labdarúgót elpasszolják valamelyik B-ligás együttesnek, de kölcsönadhatják valamelyik külföldi klubnak is. Azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy erre már a télen sor kerül – mondta a Sport Televízió szerkesztője.

Olasz bajnokság, 9. forduló

Chievo–Hellas Verona 3–2
Atalanta–Bologna 1–0
Benevento–Fiorentina 0–3
Milan–Genoa 0–0
SPAL–Sassuolo 0–1
Torino–Roma 0–1
18.00: Udinese–Juventus (Digisport1)
20.45: Lazio–Cagliari (Digisport2)

Olvasói sztorik