Légiósok

Inkább a másodosztályba kerülésért játszatnák Szalai Attilát a Rapidnál?

Túl sok középhátvédje van a zöld-fehéreknek, fontosabb lenne feljuttatni a második csapatot.

Kapcsolódó cikkek

Bár a tavasszal az U17-es és U19-es magyar válogatottak után már az U21-nél is bemutatkozott a Rapid Wien középhátvédje, Szalai Attila; csapatánál egyszerűen túl erősnek mutatkozik a konkurencia ahhoz, hogy az első kerethez férjen: az abseits.at szerint a fiatallal együtt nem kevesebb mint hat belső bekkje van a bécsieknek.

Talán nem véletlen, hogy Szalait 2016 után idén már nem viszi el edzőtáborozására a Rapid, főleg, ha figyelembe vesszük, mi lesz a tét a második csapat számára.

Az osztrák ligát ugyanis megreformálják, az élvonal 10 csapat és 36 forduló helyett 12 csapatot és 32 kört fog tartalmazni (a második kör után hatcsapatos alsó- és felsőház jön, ahol mindenki oda-vissza játszik a másikkal) a play-offok nélkül. A másodosztályban jelenleg 8 együttes verseng, ezt megduplázzák, azaz 16-ra emelik 2018-tól, vagyis most lesz a legkönnyebb kiharcolni a feljutást.

Ez lenne a Rapid második csapatának célja is a következő szezonban, így könnyen lehet, hogy a legutóbb a harmadosztály 10. helyén záró együttesnél ezúttal erősebb játékosokat alkalmaznának – és feltétlen ebbe a kategóriába tartozik Szalai Attila is, aki gyakorlatilag kinőtte már ezt a ligát.

Egyelőre kérdéses, hogy mit hoz a jövő a fiatal magyar számára: ahogy azt a Rangadó.hu megírta, az is elképzelhető, hogy csapatot vált és Magyarországon folytatja pályafutását.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik