Légiósok

Sallói bemutatkozott a Kansasnél

Németh Krisztián ugyan távozott, de máris megvan az utódja.

Kapcsolódó cikkek

Az Újpest után most már légiósként is bemutatkozott a felnőttek között Sallói Dániel. Az egyesült államokbeli Sporting Kansas City télen végleg leigazolt fiatal magyar támadója a Desert Diamond Cup elnevezésű barátságos tornán játszott először új csapatában, így tehát Németh Krisztián Katarba távozásával is van magyar az első csapatnál.

A kezdetben négy-, majd 2014-től hatcsapatos tornát 2011 óta rendezik meg Tucsonban, a Kansas az első évben egyből meg is nyerte, 2012 és 2014 között nem indult, tavaly pedig 3. lett.

Ezúttal a Columbus Crew volt az első ellenfél a most már kilenc csapatot számláló kupán, ahol a lebonyolítás meglehetősen érdekes: minden gárda három meccset játszik, majd a tabellán az 1-2. helyezett, a 3-4. helyezett, és így tovább találkozik a helyosztókon, de az a három résztvevő, amely nem az MLS tagja, fixen utolsónak számít, függetlenül attól, hogy hány győzelmet szerez.

A Kansas 2-2-re végzett tavaly MLS-döntőt játszó ellenfelével, Sallói csereként állt be Jacob Peterson helyére. Február 20-án a New England Revolution, 24-én a Colorado Rapids lesz majd a vetélytárs a kupa hátralévő részében.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik