Légiósok

Gulácsi Péter végre újra kezdő lehet

A kapustárs sérülése miatt előléphet a magyar hálóőr.

Kapcsolódó cikkek

Nyár óta erősíti a német másodosztályú RB Leipziget Gulácsi Péter. Az osztrák Salzburgtól érkező kapus nehéz helyzetben volt, hiszen tudta, hiába bizonyít a felkészülési időszak alatt, osztrák eltiltása miatt az első fordulókban nem léphet pályára új csapatában akkor sem, ha kiharcolja magának, hogy ő legyen a csapat első számú kapusa.

A magyar hálóőrnek végül egyetlen kupameccs jutott ősszel a két tartalékcsapatban védett meccs mellett, a téli felkészülési időszakban viszont újra védhetett.

A múlt hét végi tavaszi nyitófordulóban pedig kapustársa, Fabio Coltorti sérülése miatt a 33. percben bajnokin is debütálhatott – csapata 2-0-ra nyert.

– Fabio a lecserélésekor sok sikert kívánt nekem. Egyetlen kollégának sem kívánok sérülést, de ezzel a lehetőséggel élni akarok – idézi az LVZ.de a magyar kapust.

Lapértesülések szerint a svájci kapus vállsérülése súlyosabb lehet – a Weser-Kurier négyhetes kihagyásról ír –, így elképzelhető, hogy az elkövetkező hetekben megnyílik a lehetőség Gulácsi számára, és beverekedheti magát a kezdőcsapatba.

Olvasói sztorik