Légiósok

Priskin: nincs érdeklődés, senki sem keresett

Soha nem felejti az estét, amikor kijutottunk az Eb-re, és a sorsolásról is megvan a véleménye.

Kapcsolódó cikkek

Priskin Tamás nevéről bizonyára minden magyar futballszurkolónak a Norvégia elleni pótselejtezőn lőtt csodálatos gól ugrik be. A Slovan Bratislava együttesében szereplő csatár a gyönyörű találatával nagyban hozzájárult, hogy a Magyarország nemzeti együttese hosszú évtizedek után ismét Európa-bajnokságon vehessen részt. A 29 éves, 52-szeres válogatott támadó a Rangadó.hu megkeresésére értékelte a mögöttünk álló évet.

– Hullámvasútszerű 2015-öt zártam, voltam lent és fent is. Voltak szomorú dolgok, az ETO-val történtekre gondolok, de az év második fele szerencsére nagyon jól sikerült, hiszen a magyar válogatottal sikerült kiharcolnunk az Európa-bajnoki részvételt – kezdte Priskin Tamás, aki még ennyi idő elteltével is libabőrös lesz, ha eszébe jut a norvégoknak lőtt találata.

– Ha bármikor látom a gólt, vagy eszembe jut, akkor még mindig kiráz a hideg. Igazából nem is csak a gól miatt, hanem az egész este miatt, amit szerintem sosem fogok elfelejteni. Nagyszerű érzés volt ünnepelni, nagyon örülök, hogy sikerült gólt lőnöm.

Mint ismert, a magyar válogatottnak Portugáliával, Ausztriával és Izlanddal kell szembenéznie az Európa-bajnokságon.

– Úgy érzem, hogy lehetett volna jobb is, rosszabb is a sorsolásunk. Nagyon veszélyes csoportba kerültünk, erős ellenfelek várnak ránk, de tudomásul kell venni: az Európa-bajnokságon már nincs könnyű mérkőzés. Biztosan nagyon nehéz lesz, de én bizakodó vagyok – vélekedett a támadó, akit a decemberi sorsolás napján megejtett ominózus disznóölésről is kérdeztünk.

– Nagyon jól sikerült, köszönöm szépen. Korán keltem, időben megérkeztem a helyszínre, úgyhogy minden rendben zajlott, nagyon jó volt. Az ünnepek sajnos gyorsan elteltek, és ezzel együtt a szabadság is.

Válogatottunk több tagja is klubváltás elé néz a téli időszakban, és az Eb-részvételt kiharcoló hősök közül természetesen több játékos iránt is megélénkült az érdeklődés, a Szlovákiában légióskodó Priskin azonban egyelőre még nem kapott ajánlatot sehonnan.

– Őszintén mondom, hogy még nem is gondoltam erre, hiszen szerződés köt a klubomhoz. Ha lenne olyan lehetőség, amely nekem, és a klubnak is megfelelő, akkor persze miért ne. Jelen pillanatban azonban semmilyen érdeklődésről vagy ajánlatról sem tudok – mondta a Slovan Bratislava csatára, aki reméli, hogy klubjával a tavasz végén bajnoki címet ünnepelhet, és ehhez ő is minél több góllal tud hozzájárulni.

– Az első és legfontosabb, hogy meg tudjuk nyerni a bajnokság, jelenleg sajnos hét ponttal le vagyunk maradva az elsőtől. Nagyon fontos mérkőzéssel kezdjük a tavaszi szezont, pont a listavezetőhöz utazunk. Bízom benne, hogy ott tudunk nyerni, és az akkor az egész tavaszt tudja befolyásolni. Nagyon remélem, hogy egy jó tavasz elé nézek, amit majd egy még jobb nyár követ. Egyénileg az a legfontosabb, hogy mérkőzésről mérkőzésre játsszak. Ez nagyon fontos az Európa-bajnokságra való tekintettel is. Bízom benne, hogy játéklehetőséget fogok kapni, és ha már játszom, akkor gólokkal tudom kivenni a részem a csapat szerepléséből.

Olvasói sztorik