Törökország

Hölgyválasz, edzés után

Az MTK csapatkapitánya, Hummel-Smuczer Angéla szerint 99 százalék, hogy a Fradival fognak döntőzni.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Vasárnap este megérkezett Belekbe az MTK Hungária FC női csapata, amely egy hét alatt három felkészülési mérkőzésen lép pályára Törökországban. A Rangadó.hu helyszíni stábja meglátogatta a magyar bajnokságot pontveszteség nélkül vezető együttest, amelynek hétfő délelőtti edzése után a csapatkapitánnyal, Hummel-Smuczer Angélával beszélgettünk.

– Január közepén kezdtük az alapozást, és már jól haladunk. Otthon elvégeztük a fizikális munkát, itt már a finomhangolás zajlik, következnek az edzőmérkőzések – kezdte Hummel-Smuczer Angéla. – Három erős csapat ellen léphetünk pályára, és ez nagyon jól szolgálja a felkészülésünket. Ilyen még nem volt, és nagyon jó dolog, hogy ki tudtunk ide jutni edzőtáborba. Jó az idő, és remek körülmények között készülhetünk, szóval minden adott ahhoz, hogy megfelelően felkészüljünk a bajnokságra.

Az MTK-s lányok a tavalyi szezonban bajnoki címet és Magyar Kupát nyertek, a csapatkapitány szerint idén a Ferencváros lehet a legnagyobb ellenfelük a címvédésben.

– Mindenképp szeretnénk megvédeni a bajnoki címünket, csakúgy, mint a Magyar Kupát. Ősszel ért minket egy kisebb csalódás, hiszen a Bajnokok Ligájában az osztrák Neulengbach ellen a százhuszadik percben estünk ki. Akkor egy kicsit maga alá került a csapat, de kilábaltunk ebből, és sikerült behúznunk a rangadókat, így százszázalékosan vezetjük a bajnokságot. Ez azonban nem jelent semmit, hiszen bajnoki döntő lesz, és arra a két mérkőzésre kell csúcsformába kerülnünk. Most azt mondom, kilencvenkilenc százalék, hogy a Fradival fogunk döntőzni.

Címlapképünkön a kék-fehérek válogatott kapusa, Szőcs Réka látható.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik