Nemzetközi foci

Itt az új junior-generáció: Thuramtól Kluivertig pályán az üdvöskék

Az 1990-es évek nagy sztárjai remek géneket adtak tovább.

Kapcsolódó cikkek

A 2016-2017-es szezon nemzetközi futballjában több nagy és igazán jól csengő név is berobbant a köztudatba. Úgy tűnik, az 1990-es évek korábbi sztárjai közül többen remek géneket adták tovább, hiszen most már fiaik harcolnak azért, hogy a büszke apák nyomdokai léphessenek. Íme a húszas évek elein járó feltörekvő tehetségek, akiknek a vezetéknevükből adódó teherrel is meg kell birkózniuk a hétköznapokban.

Marcus Thuram (1997, Sochaux, édesapja: Lilian Thuram)

Édesapjával, Lilan Thurammal ellentétben a 19 éves Marcus nem a védelemben nyújtott eleganciával hívta fel magára a figyelmet, sokkal inkább a Sochaux-ban mutatott szélső/támadójátékának köszönhetően. A francia másodosztályban huszonegy mérkőzésen egy gólig és egy gólpasszig jutott, de számítanak rá az U20-as válogatottban is. Marcus egyébként Parmában született, hiszen az idősebb Thuram akkoriban Olaszországban játszott, klubjával (Parma Calcio 1913) pedig még UEFA Kupát is nyert.

  • Justin Kluivert (1999, Ajax Amszterdam, édesapja: Patrick Kluivert)

  • Édesapjához hasonlóan az ifjabbik Kluivert is tinédzserként és támadófronton robbant be az Ajax Amszterdam felnőtt csapatában. Justin tavasszal debütált a nagyoknál, a bajnokságban két gólig és négy gólpasszig jutott, az Európa Ligában pedig a döntőig menetelt csapatával. Külső jegyekben kimondottan hasonlít édesapjára, a posztjuk is hasonló, miközben stílusuk merőben más: míg Patrick igazi erőscsatár és gólgép volt, addig Justin szélsőként inkább villámsebességével és trükkös megvillanásaival hívta fel magára a figyelmet.

    Ianis Hagi (1998, Fiorentina, édesapja: Gheorge Hagi)

    A Kárpátok Maradonájának (Gheorge Hagi) nyomába csak nagyon kevesen érhetnek, de fiának, a 18 éves Ianisnak több olyan ígéretes megmozdulása is akadt már, amelyek igencsak biztatóak a jövőre nézve. A fiatal Hagi intelligens középpályásként mutatható be, aki mindkét lábát remekül használja. 2016 óta erősíti a Fiorentinát, tavaly októberében debütált a Serie A-ba, előtte a Primaverában villogott. Hagi Juniort a 2017-es Golden Boy díjra is jelölték.

    Jonathan Klinsmann (1997, California Golden Bears (Berkeley University) édesapja: Jürgen Klinsmann)

    A német és az amerikai válogatott, illetve a Bayern München korábbi mesterének (Jürgen Klinsmann) fia, Jonathan Klinsmann karrierjét a bajor topcsapat utánpótlás akadémiáján kezdte, most az Egyesült-államokbeli Berkeley University egyetemi csapatát erősíti. A kapus válogatott szinten az Egyesült Államokat erősíti, tagja az U20-s csapatnak, legutóbb azonban az Ecuador elleni vb-mérkőzésen mutatott bakija miatt került kellemetlen helyzetbe és a reflektorfénybe. Ennek ellenére nagy tehetségnek tartják, nemrégiben az Everton is hívta próbajátékra.

    Jordan Larsson (1997, NEC Nijmegen, édesapja: Henrik Larsson)

    Csakúgy mint a legendás Henrik Larsson, úgy az ifjú csemete, Jordan is támadófronton szeretne világhírnévre szert tenni. Pályafutását a svéd Helsingborgnál kezdte, ám az előző szezon végén (2017 november) búcsúztak az élvonaltól, a csatár pedig év elején (2017 január) a holland Nijmegenhez igazolt. Nyolc bajnoki mérkőzésen egy gólpasszig jutott, van még hova fejlődnie…

    Rajtuk kívül Enzo Fernández (1995, Real Madrid, édesapja: Zinedine Zidane), Luka Zahovic (1995, NK Maribor, édesapja: Zlatko Zahovic), Giovanni Simeone (1995, Genoa, édespaja: Diego Simeone) és Federico Chiesa (1997, Fiorentina, édesapja: Enrico Chiesa) neve is jól cseng futballberkekben – ők szintén édesapjuk nyomdokaiba léphetnek.

    Olvasói sztorik