Nemzetközi foci

„A Liverpool sajnos nem Bogdán szintje”

Mi lehet a megoldás a vonalon kívül került magyar kapus számára? Igazságos-e, ami vele történt? Egy volt hálóőrt (jelenlegi kapusedzőt) és egy szakírót kérdeztünk.

Kapcsolódó cikkek

Bogdán Ádám állítólag már maga kérte, hogy ha lesz lehetőség, engedje el őt a Liverpool kölcsönbe, mert tudja, a nemrég bekapott potyagólok után aligha lesz számára visszaút a vörösök kapujába. A magyar kapustól nagyon hamar elfordultak a szurkolók, szinte céltáblája lett a gúnyos megjegyzéseknek a bajnoki, majd kupameccsen szöglet után kapott gólok után. Menyire volt ez törvényszerű? Hol van Bogdán helye valójában és miért nem sikerült bizonyítania, amikor megkapta a nagy esélyt? A Rangadó.hu erről kérdezett két szakembert.

Túl kockázatos ugrás volt

Hegedűs Péter, a korábbi kitűnő kapus, a Haladás utánpótlás csapatának kapusedzője, egyben a Király Gábor Kapusiskola szakmai igazgatója szerint eleve nem volt szerencsés választás a Liverpool, mert Bogdán minden erényével együtt sejthető volt, hogy túl magasra tette a lécet.
– Nyilván nem volt egyszerű dolga, Vecsésről indulva bekerülni a profi világba, kőkeményen megdolgozott érte. De ő maga is bevallotta korábban, két év kellett neki, hogy felvegye a kinti ritmust. Ezek után egy újabb ugrás már kockázatos volt. Bogdán jó kapus, de azt kell sajnos mondjam, a Liverpool nem az ő szintje – véli Hegedűs – Az csak egy dolog, hogy valakit leigazol egy klub, de ha játszani szeretne, nem engedhet meg magának ilyen hibákat. Őszintén mondom, már akkor kétségeim voltak, amikor oda szerződött.

A Bogdán által elkövetett hibákról szakmai szemmel nézve kritikusan fogalmaz a szombathelyi tréner, de nem bántani szeretné vele a magyar kapust. Ugyanakkor azt abszurdnak tartja, hogy huszonnyolc évesen kelljen valakinek elmagyarázni, szögletnél úgy kell felugrani, hogy felhúzza a térdét. Ezt már a nyolc éves gyerekeknek is tanítják a kapusiskolában, jegyzi meg Hegedűs.

Vissza a Championshipbe?

Arról, hogy ha a Liverpool túl nagy falat, akkor mi Bogdán Ádám számára a megfelelő szint, azt mondja, az angol másodosztály jó megoldás volt és az is lehet, akárcsak egy országváltás, amire viszont állítólag Bogdán nem szeretne sort keríteni.
– A Boltonban nyilván nem volt ekkora nyomás rajta, kisebb feszültségben játszott, kisebb téttel. Az is lehet, hogy egy holland csapatban például szuper lenne neki. Jelenleg az biztos, Liverpoolból célszerű mennie, de kíváncsi vagyok, a történtek után ki fogja megvenni. A kiesés ellen harcoló Aston Villa nem biztos, hogy megfelelő megoldás, hisz ott megint nagy nyomás nehezedne rá. Szerintem Ádám képességeivel nincs semmi baj, mentálisan viszont nincs megfelelően felkészítve. És akkor is így gondolom, ha potyagólt bárki kaphat, amióta létezik futball, ez így van. Én is kaptam, sőt, Király Gábor is. De ő fejben sokkal erősebb volt Ádámnál – teszi hozzá Hegedűs Péter.

Ugyancsak jó megoldásnak tartaná Bogdán részéről egy másik országba igazolást Kele János, a Ranmgadó.hu által többször megkérdezett szakíró, blogger, angol futball-szakértő. Németországban például jó helyen lenne szerinte, ám tudja, Bogdán imádja Angliát és nem szívesen hagyná el. A Liverpoolban egészen biztosan nem lesz több esélye, ezzel Kele is egyetért.
– Ha már maradni akar, akkor mindenképpen egy újabb Championship-csapat jöhet szóba. A másodosztályban azért nem csak a potyáira emlékeznek, hiszen voltak nagyszerű meccsei, tartós, jó időszaka is abban a ligában. Az Aston Villa-lehetőségben nem nagyon hiszek. Egy kiesés ellen harcoló csapat elfogyasztaná sorozatban a harmadik kapusát is? Nem valószínű, bár a francia edző elég érdekesen cserélgeti az embereit – teszi hozzá a szakíró.

A riválisa sem túl népszerű

Hogy pontosan miért ekkora Bogdán Ádám „bűne”, azt a Premier League közegét jól ismerő Kele János a Liverpool sajátos helyzetével, szurkolói lélektanával magyarázza.
– A Pool drukkerei nagyon ki voltak éhezve egy jó kapusra, nekik Mignolet sem elég jó, aki az elmúlt meccseken egyébként valóban beszedett néhány potyagólt, ha nem is akkorákat, mint Bogdán. De tavaly például övé volt a legtöbb kapott gól nélküli perc a ligában, ha létezne Zamora-díj Angliában is, ő kapta volna. Ám erről nem nagyon beszél senki, mert ahogy kap egymás után öt-hat gólt, a liverpooli szurkolók azonnal kikezdik. Bogdán leigazolásának eleinte örültek, pont az állandó „kapushiány” miatt – Ádám jól is kezdett, egy győztes kupameccsel, sikeres 11-es párbajjal, aztán jött a nagy esély a bajnokságban, és két perc után beszedett egy szörnyű potyát. Ez nyilván demoralizálta, a közvetlen szögletgóllal pedig vége lett. Pedig David De Gea, a Manchester United világklasszis kapusa is kapott már így gólt szögletből… Csak hát tudta mindenki, hogy a magyar kapusnak kevesebb lehetősége lesz hibázni, neki is tudnia kellett.

Bogdán Ádám megítélésében sok mindennek szerepe van, hiába voltak parádés meccsei korábban, leigazolásakor sokan felemlegették azt a gólt is, amit Tim Howard lőtt neki, egy másik kapus, kirúgásból, át az egész pályán. Kele szerint az egyik probléma a magyar kapussal, hogy ennyi angliai év után sem érezni rajta igazán, hogy uralná a tizenhatos és az ötös területét. Igaz, voltak nagyon híres kapusok, akik szintén a vonalon voltak jók, de Angliában az ilyesmit mégis megjegyzik.
A hogyan továbbról nehéz egyértelműen állást foglalni, mert nem tudjuk, milyen lehetőségek lesznek, akár egy másik csapatnál is lehet kapus-krízis és szóba kerülhet Bogdán Ádám neve, teszi hozzá az angol foci-blogger.
– Lehet, hogy kicsit várnia kell, de eljöhet az újabb lehetőség. Az mindenesetre szimpatikus, hogy Ádám védeni szeretne, nem a pénzre utazik, nem akar a sokkal jobb fizetésért üldögélni a lelátón vagy a kispadon. Szurkolok neki, hogy kijöjjön a gödörből és találjon magának csapatot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik