Nemzetközi foci

FIFA: pénzosztás is szerepel Infantino programjában

A svájci elnökjelölt ragaszkodik a negyvencsapatos világbajnokság ötletéhez.

Kapcsolódó cikkek

A kedden nyilvánosságra hozott programja szerint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) egyik elnökjelöltje, Gianni Infantino négyévente ötmillió dollárt osztana szét a tagszervezetek és 40 milliót a kontinentális szövetségek között.

Az európai szövetség (UEFA) főtitkáraként tevékenykedő 45 éves jogász továbbra is úgy tervezi, hogy megválasztása esetén kezdeményezi a világbajnokság 40 csapatossá bővítését. A tornán a jelenlegi lebonyolítás szerint 32 válogatott indulhat. A szakemberek többsége úgy véli, hogy ez szakmailag és logisztikailag is ideális, de Infantino szerint újabb nyolc együttesnek is helye van a mezőnyben.

„Lehetőséget adhatnánk további nyolc csapatnak, hogy élvezze a világbajnokság hangulatát és dicsőségét” – magyarázta Infantino, aki szerint ezzel a világ labdarúgásának még szélesebb spektrumát jelenítené meg a torna, és – az Európa-bajnokság mintájára – még több ország részesülne a részvétel anyagi előnyeiből.

Megválasztása esetén lehetővé tenné, hogy a világbajnokságoknak egyszerre több ország adjon otthont ugyanabban a régióban. Erre eddig csupán egyszer volt példa, amikor 2002-ben Japán és a Koreai Köztársaság volt a rendező.

A svájci sportvezető egyetért a FIFA tervezett reformjaival, amelyek többek között az elnök és a vezető tisztségviselők hatáskörének, díjazásának, hivatali idejének szigorítását tartalmazzák. Infantino javasolja továbbá, hogy a nemzetközi szövetség a bevételeinek felét közvetlenül a 209 tagszövetség között ossza fel a sportág fejlesztése érdekében.

Programja szerint az elnökjelölt biztosítaná a FIFA működésével kapcsolatos ötletek, javaslatok rendszeres beáramlását, illetve fogékonyabbá tenné a szervezetet a nyilvános kritikák befogadására. A kereskedelmi és üzemeltetési szerződések megkötését teljesen nyílt pályázati eljárás előzné meg, a pénzáramlást pedig – a megfelelő intézményi keretek között – teljes átláthatóság jellemezné.

A FIFA elnöki posztjára Infantino mellett négyen pályáznak: Ali bin al-Husszein jordán herceg, a FIFA végrehajtó bizottságának korábbi tagja; Jérome Champagne, a FIFA korábbi főtitkár-helyettese; a bahreini Salman Bin Ibrahim al-Kalifa sejk, az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) elnöke; valamint Tokyo Sexwale dél-afrikai üzletember.

Az eddigi elnököt, a svájci Joseph Blattert – az UEFA-elnök Michel Platinihez hasonlóan – a FIFA független etikai bizottsága korrupció és egyéb bűncselekmények miatt nyolc évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől. A szavazást február 26-ára tűzték ki.

Olvasói sztorik