Nemzetközi foci

Klopp valamit nagyon jól csinált! De vajon mit?!

Az angol sportsajtó elragadtatással ír a Liverpool szombati sikeréről.

Kapcsolódó cikkek

Az angol élvonal 11. fordulójának szombat délutáni rangadója után szinte mindenki José Mourinhóról beszél. A címvédő Chelsea hazai pályán 3-1-re kikapott a Liverpooltól, és brit sajtóhírek szerint ezt már nem úszhatja meg a portugál, hamarosan távoznia kell a londoniak kispadjáról.

Igen ám, de ez volt a Vörösök első győzelme az új menedzser, Jürgen Klopp irányításával, úgyhogy több figyelmet érdemelnének a rangadónyerés után. A goal.com például részletes szakmai elemzést közölt arról, milyen taktikával érte el a német, hogy csapata több mint egy hónap után újra nyerjen.

Csatár nélkül is eredményesen

Már a két szakvezető viselkedése közötti különbség is látványos volt. Mourinho küszködött, hogy befolyásolni tudja a pályán zajló eseményeket, Klopp viszont energiát és optimizmust sugárzott.

A vendégek játékának az volt a lényege, hogy a középpályán ellenfelük fölé kerekedtek, mivel nem volt vérbeli csatáruk. Christian Benteke a kispadon kezdett, úgyhogy gyakran Adam Lallana és Robert Firmino helyezkedett a legközelebb a hazaiak kapujához. Szóval nem voltak igazi támadók, volt viszont számos támadó középpályás, ennek köszönhető a már említett dominancia.

És jött a középcsatár…

Ramires gyors gólja ellenére a Liverpool ellenőrzése alatt tartotta a játékot, de ez még nem volt elég. A taktikai elrendezés szükségessé tette a kiemelkedő egyéni teljesítményeket, és mivel a legkiemelkedőbb ezúttal Philippe Coutinho nevéhez fűződött, együttesének sikerült fordítania. Ehhez persze az is kellett, hogy 1-1-nél, amikor a győzelem fuvallata megérintette a Vörösöket, a menedzser Benteke személyében azonnal beküldött erős erőteljes testfelépítésű középcsatárt.

– A Chelsea néhány percen belül vezetést szerzett, de mi játékban maradtunk, és voltak biztató pillanataink. A támadásépítésünk gyorsak, a passzaink rövidek voltak. Ezt akartuk csinálni, és jól is csináltuk – magyarázta a meccs utáni sajtótájékoztatón Klopp.

Bajnoknak látják a Poolt…

A gondosan megtervezett és kivitelezett taktika elnyerte a szakírók tetszését, és úgy vélekednek, várhatóan több ilyen mérkőzést fog játszani a Liverpool a következő hetekben, a németet pedig alkalmasnak tartják, hogy eredményesen végezze a feladatát. Olyannyira, hogy – bár ennek a jelenlegi szezonban még semmi realitása nincs – ismét elkezdték feszegetni a bajnoki cím témáját.

– Mindig a következő meccsre gondolunk. Szeretnénk fejleszteni a játékunkat és a stílusunkat. Tudunk a mostaninál sokkal jobban is játszani. Sokkal-sokkal jobban – reagált Klopp.

A goal.com újságírójára olyan komoly hatást gyakorolt a Borussia Dortmund korábbi edzőjének szombati taktikai győzelme, hogy kijelentette: a Liverpool menedzsere megismételhet néhányat Mourinho közelmúltbeli, angliai sikerei közül, mert a kezdeti jelek kimondottan biztatóak.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik