Nemzetközi foci

Holland pontmentés a hajrában

Az Eb-selejtező szombati játéknapján a hollandok és az olaszok is pontot mentettek. A legnagyobb arányú győzelmet a belgák aratták. Dzeko triplázott.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hollandia – Törökország 1-1

Amszterdamban fogadta az A-csoport harmadik helyezettje, Hollandia a két pontos hátrányban lévő törököket. A hollandok legnagyobb hiányzója a sérült Robin van Persie volt, Guus Hiddink kapitány elsősorban az Afellay – Huntelaar – Depay triótól várta volna a gólokat. Csakhogy a narancsosok számára nem indult túl jól a mérkőzést, a törökök ugyanis nagyon bátor játékkal álltak elő. A 15. percben Erkin passza üresen találta meg Yilmazt, ám tíz méterről eleresztett lövését Martins Indi a kapufánál blokkolta, pedig ajtó-ablak helyzet volt…
A folytatásban is az esélytelenebbnek gondolt vendégek veszélyeztettek, a 37. percben pedig előnyüket gólra is váltották. Töre adott be a jobb szélről, a holland védők pedig hiába voltak létszámfölényben, tehetetlenek voltak Yilmazzal szemben, aki 12 méterről vette be Cillessen kapuját (0-1).
A szünet előtt egyenlíthettek volna a hollandok, ám Sneijder kapura lövése után De Vrij öt méteres közeli bombáját óriási bravúrral öklözte Babacan. Fordulás után Narsingh könnyedén egyenlíthetett volna 7 méterről szinte üres kapura, de szörnyen eltörte a labdát. Három perccel később Afellay eresztett el egy távoli bombát, a középre tartó löketet azonban ki tudta kotorni a kapus.
A hátralévő időben is nyomtak a hollandok, a hat perces hosszabbítás elején teljesen beszorították a törököket, aminek meg is lett az eredménye: Sneijder 20 méterről, egy Huntelaar fején megpattanó lövéssel a 92. percben egyenlített (1-1).

Bulgária – Olaszország 2-2

Nem túl jó előjelekkel vágtak neki az olaszok a bolgárok elleni Eb-selejtezőnek, röviddel a mérkőzés kezdete előtt ugyanis sérülést szenvedett Buffon, így a vendégek kapujában Sirigu állt. Az olaszok ennek ellenére jól kezdték a mérkőzést, a 4. percben pedig már náluk volt az előny: Yordan Minev igyekezett menti egy bal oldali olasz beadás után, ám célt tévesztett és saját kapuját vette be védhetetlenül (0-1).
A hazaiakat nem sokkolta nagyon a bekapott gól, Ivelin Popov révén ugyanis hét perccel később sikerült egyenlíteniük. A játékos a tizenhatoson kívülről lőtt nagy gólt, a szófiai közönség örömére(1-1). A 17. percben a bolgár fordítás is összejött, a gólszerzők közé Ilian Micanski iratkozott fel, miután nagy erejű fejese a kapu bal oldalában kötött ki – Sirigu nem tudott hárítani (2-1). Hiába volt nyomasztó az olaszok labdabirtoklási fölénye, hiába végezhettek el sok szögletet, a folytatásban is a bolgárok hagyták ki a legnagyobb helyzetet: Popov 25 méteres szabadrúgása a keresztlécen csattant.
A fordulás után is az olaszok domináltak, de egyszerűen képtelenek voltak komolyan veszélyeztetni a hazai kaput. Bulgária teljesen visszaállt védekezni saját térfelére, a csapat csupán a kontrák erejéig lépte át a félpályát. Sorra dolgozták ki a helyzeteicskéiket az olaszok, aztán a 84. percben, a válogatottban debütáló Éder tizennyolc méterről, Pazar lövéssel egyenlített (2-2). A gól után nem vettek vissza a vendégek, a bolgárok szinte egy emberként tömörültek a saját büntetőterületükön belül, így maradt a döntetlen.

Végeredmények, szombat:

Hollandia-Törökország 1-1 (0-1)

Gól: Sneijder (92.), ill. Burak Yılmaz (37.)

Andorra – Bosznia-Hercegovina 0-3 (0-1)

Gól: Džeko (13., 49., 62.)

Belgium-Ciprus 5-0 (2-0)

Gól: Fellaini (21., 66.), Benteke (35.), E. Hazard (67.), Batshuayi (80.)

Bulgária-Olaszország 2-2 (2-1)

Gól: Popov (11.), Micanski (17.), ill. Y. Minev (4. – öngól), Éder (84.)

Korábban játszották:

16:00 Kazahsztán-Izland 0-3 (0-2) – végeredmény
Gól: Gudjohnsen (20.), B. Bjarnason (32., 91.)
18:00 Csehország-Lettország 1-1 (0-1) – végeredmény
Gól: Pilař (90.), ill. Višņakovs (30.)
Izrael-Wales 0-3 (0-1) – végeredmény
Gól: Ramsey (45.), Bale (50., 77.)
Azerbajdzsán-Málta 2-0 (1-0) – végeredmény
Gól: C. Hüseynov (4.), Nazarov (92.)
Horvátország-Norvégia 5-1 (1-0) – végeredmény
Gól: Brozović (30.), Perišić (54.), Olić (60.), Schildenfeld (87.), Pranjić (94.) ill. Tettey (81.)

Dzeko dupla Andorra ellen

Merre járt a holland védelem?

Íme Dzeko vezető találata

Így kezdenek a hollandok

Walesi selfi

Bale bombasztikus formában focizott – élen Wales

A B-csoport rangadóján Wales lefocizta Izraelt, így a csoport első helyét szombati ellenfelétől. Bale két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott.

Sirigu az olasz kapuban!

Friss hír, hogy Buffon sérülés miatt kénytelen kihagyni a Bulgária elleni mérkőzést. Egyelőre nem tudni, milyen típusú a sérülése.

Kölcsön kenyér visszajár!
A 77. percben Ramsey osztott ki egy gólpasszt Bale-nek, aki az első gólnál előkészített neki.

Norvégiának nagyon nem megy

A gyönyörű nevű Elyounoussi bitang nagy kapufát lőtt tizenegyesből a 69. percben.

Mindig kíváncsi voltál, miből szólalnak meg a himnuszok?

Hollandiában például ezekből fognak:

Finoman szólva sem állt a helyzet magaslatán az izraeli védelem

Ezzel a góllal vezet Wales – az előrevágott labdát fejelgetve terelték a kapuba a vendégek.

Hát ez hogy maradt ki?

Collins az Izrael- Wales találkozón mutatta meg, miért védőt játszik.

A nap első győzelme Izlandé

A képen a 6 év után gólt szerző Gudjohnsent ölelgetik társai.

Ödegaarddal a kezdőben a horvátok jó sorozata ellen

A Real Madrid 16 éves tehetsége kezdőként lép pályára a norvég válogatottban a 18 órakor kezdődő Eb-selejtezőn a Maksimir-stadionban. A horvátok 1994 októbere óta nem szenvedtek vereséget európai torna selejtezőjébe, hazai környezetben, azóta 21 győzelem és 7 döntetlen a mérlegük – Norvégiának fel van adva a lecke.

Gudjohnsen hat év után talált be újra

Az izlandiak 36 éves játékosa, a Chelsea-t és Barcelonát is megjárt Eidur Gudjohnsen 2009 szeptembere óta nem tudott gólt szerezni a válogatott színeiben – most Kazahsztán ellen a 20. percben betalált.

A szurkolók kivégezték saját csapatukat?

Branko Brnovic szerint, a tegnapi balhé után Montenegró minden esélyét elvesztette annak, hogy kijusson Franciaországba, a következő mérkőzéseit biztosan zárt kapuk mögött kell lejátszania a válogatottnak.

Kazahsztánban felhangzott a kezdő sípszó, Hollandiában pedig ezekben a mezekben játszanak majd a csapatok

A szombati első mérkőzés 16 órakor kezdődik

18 órától, illetve 20:45-től további négy-négy találkozót rendeznek.


Kazahsztán – Izland: kezdők

Kazahsztán: Sidelnikov(GK) – Gurman, Vorotnikov, Abdulin, Smakov(C), Suyumbayev,Logvinenko, Islamkhan, Tagybergen, Nurgaliyev, Tazhimbetov
Izland: Halldórsson(GK) – B. Sævarsson, Sigurdsson, ÁrnasonA. SkúlasonB. Bjarnason, G. Sigurdsson, A. Gunnarsson(C), Gudmundsson, Sigthórsson, Gudjohnsen

Izraelben minden készen áll

Az este főszereplői:


Pénteki eredmények:

Macedónia – Fehéroroszország 1-2 (1-1)

Gól: Trajkovski (9.), ill. Kalachev (44.), Bordachev (82.)

Szlovákia – Luxemburg 3-0 (3-0)

Gól: Nemec (10.), Weiss (21.), Pekarík (40.)

Spanyolország – Ukrajna 1-0 (1-0)

Gól: Morata (28.)

Anglia – Litvánia 4-0 (2-0)

Gól: Rooney (6.), Welbeck (45.), Sterling (58.), Kane (73.)

Szlovénia – San Marino 6-0 (1-0)

Gól: Iličić J. (10.), Kampl (49.), Andraž Struna (50.), Novakovič (52.), Lazarevic (73.), Ilic B. (89.)

Svájc – Észtország 3-0 (2-0)

Gól: Schär (17.), Xhaka (27.), Seferovic (80.)

Liechtenstein – Ausztria 0-5 (0-2)

Gól: Harnik (14.), Janko (16.), Alaba (59.), Junuzovic (74.), Arnautovic (93.)

Moldova – Svédország 0-2 (0-0)

Gól: Ibrahimović (46., 84. – a másodikat büntetőből)

Montenegró – Oroszország 0-0 – félbeszakadt a 66. percben

Előzmények:

A vasárnapi magyar-görög találkozón túl a címvédő spanyolok Ukrajnát fogadták, a hazaiak szoros meccsen gyűrték le riválisukat. A gyengén rajtoló, négy meccsükből csak kettőt megnyerő, vb-bronzérmes hollandok a törököket látják vendégül, és ha kikapnak, akkor elveszítik harmadik helyüket. A világbajnok németek Grúziában lépnek pályára és szintén nagy szükségük van a három pontra, mert ha nem nyernek, ők is visszacsúszhatnak a harmadik helyről.

Részletes menetrend, Európa-bajnoki selejtezők (uefa.com):

szombat:
A csoport:
Kazahsztán-Izland, Asztana 16.00

Csehország-Lettország, Prága 18.00

Hollandia-Törökország, Amszterdam 20.45

A csoport állása: 1. Csehország 12 pont, 2. Izland 9, 3. Hollandia 6, 4. Törökország 4, 5. Lettország 2, 6. Kazahsztán 1

B csoport:
Izrael-Wales, Haifa 18.00

Andorra – Bosznia-Hercegovina, Andorra la Vella 20.45

Belgium-Ciprus, Brüsszel 20.45

A csoport állása: 1. Izrael 9 pont/3 mérkőzés, 2. Wales 8/4, 3. Ciprus 6/4, 4. Belgium 5/3, 5. Bosznia-Hercegovina 2/4, 6. Andorra 0/4

H csoport:
Azerbajdzsán-Málta, Baku 18.00

Horvátország-Norvégia, Zágráb 18.00

Bulgária-Olaszország, Szófia 20.45

A csoport állása: 1. Horvátország 10 pont (10-1), 2. Olaszország 10 (6-2), 3. Norvégia 9, 4. Bulgária 4, 5. Málta 1, 6. Azerbajdzsán 0

vasárnap:
D csoport:
Grúzia-Németország, Tbiliszi 18.00

Skócia-Gibraltár, Glasgow 18.00

Írország-Lengyelország, Dublin 20.45

A csoport állása: 1. Lengyelország 10 pont, 2. Írország 7 (10-3), 3. Németország 7 (7-4), 4. Skócia 7 (5-4), 5. Grúzia 3, 6. Gibraltár 0

F csoport:
Észak-Írország – Finnország, Belfast 18.00

Románia – Feröer-szigetek, Ploiesti 18.00

Magyarország-Görögország, Groupama Aréna 20.45

A csoport állása:
1. Románia 4 3 1 – 6-1 10 pont

2. Észak-Írország 4 3 – 1 6-3 9

3. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 4-3 7

4. Finnország 4 1 1 2 4-5 4

5. Feröer-szigetek 4 1 – 3 2-6 3

6. Görögország 4 – 1 3 1-5 1

I csoport:
Albánia-Örményország, Elbasan 18.00

Portugália-Szerbia, Lisszabon 20.45

A csoport állása: 1. Dánia 7 pont/4 mérkőzés, 2. Portugália 6/3, 3. Albánia 4/3, 4. Szerbia 1/3 (5-4), 5. Örményország 1/3 (2-4)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik