A Fradi 2-1-re kikapott Bulgáriában a nyolcaddöntőbe kerülésért vívott párharc első meccsén, de ennek ellenére egyáltalán nincs kétségbeesve a visszavágó előtt.
Mindenki láthatta, hogy sok helyzetünk volt, a két kapott gólt pedig elkerülhettük volna, ahogyan ezt akkor el is mondtam. A szünet előtt rengeteg lehetőséget alakítottunk ki, de sajnos nem tudtunk élni ezekkel. Ugyanakkor kétségbe csak abban az esetben esnék, ha nem lettek volna helyzeteink, de nem ez történt
– idézte az MTI a szakembert.
Elmondása szerint ugyanarra a mentalitásra és teljesítményre lesz szüksége a csapatának, mint az első meccsen, ahonnan győzelemmel kellett volna hazatérniük.
„Nem volt túl jó a pálya, ennek ellenére a mérkőzés egészét tekintve jobbak voltunk az ellenfelünknél. Korábbi csatárként nagyon jól tudom, hogy a labdarúgásban a legnehezebb feladat a gólszerzés, de a visszavágó is 90 percig tart majd, a hangulat pedig ebben a stadionban lenyűgöző lesz. Alig várom, hogy pályára lépjünk, mert tudom, mi kell a győzelemhez, és ezt a futballistáink is tudják.”
A Ferencáros-Ludogorec mérkőzésre csütörtökön 18.45 órakor kerül sor, az angol Chris Kavanagh fújja majd a sípot a Groupama Arénában.
