Nemzetközi foci

Futács: százmillió helyett ingyen

A Mersin nevű ismeretlen török klubnak sikerült, ami a Ferencvárosnak és a Diósgyőrnek nem.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Távozott a Diósgyőr csapatától Futács Márkó, aki az egész szezonban jól teljesített, nem véletlen, hogy szerették volna megtartani, miként az sem, hogy a Ferencváros is szívesen látta volna soraiban. Igen ám, de hetek óta mást sem lehetett olvasni, minthogy a csatár ára százmillió forint, mivel szerződés köti az angol élvonalba feljutó Leicester Cityhez, ezt pedig egyetlen magyar klub sem tudja kifizetni.

A nagy hibát akkor követték el, amikor nem jártak utána alaposan, hogyan lehetne mégis megtartani, megvásárolni a játékost. Futács ugyanis egy ismeretlen török csapathoz, az első osztályba feljutó Mersinhez igazolt. Két évre, ingyen!

A törökök ugyanis utánajártak Futács dolgainak, és kiderült, hogy bár a játékosnak még egyéves szerződése van az angol klubbal, mivel a Leicester feljutott a Premier League-be, a játékos fizetése automatikusan emelkedett. Még úgy is, hogy egyébként egy percet sem játszott a csapatban. Az angolok pedig nem akarták ezt a megemelkedett összeget fizetni.

A török ismeretlen klub vezetői erre rájöttek, kijárták az angoloknál, hogy megszüntessék Futács szerződését, így kerülhetett ingyen Törökországba. A Diósgyőr és a Ferencváros pedig hoppon maradt – írja a mifocink.com.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik