Gera Zoltán egy podcastben elárulta, lehetősége nyílt volna a Crystal Palace-ba szerződni 2004-ben, ám ez végül egy menedzser miatt meghiúsult.
A 97-szeres válogatott játékos mellett Király Gábor és Juhász Roland volt az M4 Sport Sportemberek című beszélgetős műsorának vendége. A társalgás a válogatottságról szólt, de miután szóba került a 2004-es felkészülési meccs, amelyen Németországot 2-0-ra legyőzte Magyarország, új téma került elő. Gera ugyanis elmesélte, hogy nem csak Királynak és Torghelle Sándornak lett volna a Premier League-ben szereplő Palace-ba igazolni.
Volt egy jóindulatú menedzser, aki azt mondta: csak akkor mehetsz a Palace-ba, ha rajtam keresztül megy a dolog. Mondtam, hogy nekem már van menedzserem, amire az volt a válasza, hogy »jó, akkor elintézem, hogy te nem mész oda«
Évekkel később a Palace akkori pályaedzőjével, Mike Kelly-vel együtt dolgoztunk a Fulhamben, és mondta, hogy »téged is le kellett volna igazolnunk, akkor lehet, bennmaradtunk volna«. Azt híresztelték rólam, hogy egy kábítószeres ember vagyok, nehogy leigazoljanak”
– mesélte mosolyogva Gera.
A magyar játékos később így is Angliába került, a West Bromwich Albionnál két sikeres időszakot is töltött, a Fulhamnél is jó szívvel emlékeznek rá. Mosolyogva meg is jegyezte, hogy összességében jobban járt, mint a két honfitársa a Palace-szal, hiszen ők kiestek a PL-ből.
