Tóth Barna és Molnár Rajmund először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
Tóth, a Paksi FC 30 éves csatára az NB I-ben 92 bajnokin 22 gólt szerzett, találatainak jelentős részét az elmúlt egy évben érte el. Az előző idényben 12-szer volt eredményes, a mostani szezonban négy bajnokin és két gól a mérlege, ráadásul fejjátéka kimondottan erénye, akárcsak Varga Barnabásnak.
Reménykedtem a meghívóban, és nagyon örülök, mert kisgyerekkorom óta küzdöttem, hogy megvalósuljon az álmom. Nem szeretnék azonban itt megállni, inkább a csapat hasznára válnék, hogy kijusson a világbajnokságra.
Hogy milyen szerepkörben kapok lehetőséget, majd Marco Rossi és a szakmai stáb eldönti, de a bajnokságban sem okozott gondot, amikor csereként kellett pályára lépnem. Egyértelmű, hogy az utóbbi években Varga Barnabás a válogatottban is jól teljesít, várom a lehetőséget, hogy akár mellette, akár a helyére beállva pályára léphessek” – mondta a paksi csatár az M1 aktuális csatornának.
Molnár eközben vezeti az NB I-es bajnokság tabelláját öt találattal, a még mindig csak 22 éves támadó más stílust képvisel, de azért reménykedik a debütálásban ő is.
„Amiért dolgoztam, most megvalósult. A válogatott meghívó az egyik legnagyobb dolgok egy futballista pályafutásában. Próbáltam nemcsak erre fókuszálni, de a góljaimmal felkeltettem Marco Rossi figyelmét. Tény, hogy jól sikerült számomra az idény eleje, érzem a kaput, vannak helyzeteim is. Vasárnap a Paks ellen több gólt is szerezhettem volna, de nem volt szerencsém. Nyilván szeretnék is bemutatkozni a válogatottban, de a dublini és a portugálok elleni mérkőzés sem könnyű. Ha a mester bedob a mély vízbe, örülök, de nem vagyok telhetetlen” – mondta az MTK tehetsége.
A magyar válogatott az európai vb-selejtező F csoportjának első fordulójában Írországban lép pályára szeptember 6-án, három nappal később pedig a Nemzetek Ligája-győztes Portugáliát fogadja a Puskás Arénában. A keret jövő hétfőn találkozik Telkiben.

