Magyar foci

Pirózás, piros lap, sok lövés – nagy meccsel indult el a Fizz Liga

Purger Tamás / MTI
Purger Tamás / MTI

Az Újpest labdarúgócsapata péntek este 3-1-re legyőzte a Diósgyőrt a Fizz Liga első fordulójának nyitómeccsén.

Az idénynyitó találkozón villámrajtot vettek a lilák, mert Horváth Krisztofer a harmadik percben megverte az ellenfelét egy az egyben, majd kilőtte a hosszú felső sarkot. A hazai csapat végig dominált az első félidőben, több lehetőséget is kidolgozott, végül egy hatalmas potyagóllal növelte az előnyét, Karlo Sentic bevédte Horváth Krisztofer középre lőtt passzát.

Térfélcsere után jobban nézett ki a DVTK, de hét perc után félbe kellett szakítani a mérkőzés, mert az újpesti szurkolók pirotechnikai bemutatóba kezdtek, a füsttől pedig nem lehetett semmit se látni. Néhány percet követően egy meggondolatlan becsúszásnak köszönhetően büntetőt kapott a Diósgyőr, amit Ivan Saponjic értékesített is.

Nem sokáig örülhettek a vendégek, mert bár felcsillant a remény az egyenlítésre, Arijan Ademi sérülése miatt beállt Fiola Attila és úgy tekerte a labdát az ötösre, hogy Aljosa Matko védhetetlenül fejelt a kapuba. A kitámadó DVTK miatt lubickolt a kontrákban az Újpest, Sinisa Sanicanin ráadásul buktatta is Matkót, amiért piros lapot kapott a 65. percben.

Innentől csak az vált kérdésessé, mekkora lesz a különbség, az Újpest sorra dolgozta ki a helyzeteit, távolról is bátran lőttek a játékosai, de nem sikerült már további találatot szerezni. Így is elégedettek lehetnek a lila-fehérek vezetői és szurkolói, mert látványos támadó futballal sikerült megnyerni az idény első meccsét.

Végeredmény – Fizz Liga, 1. forduló

Újpest – Diósgyőr 3-1 (2-0)
Szusza Ferenc Stadion, 10 011 néző, v.: Bognár Tamás

Gólszerző: Horváth K. (3., 45.), Matko (63.) ill. Saponjic (55. – tizenegyesből)

Sárga lap: Horváth K. (35.), Ademi (58.), Brodic (65.), illetve Sanicanin (31.), Kecskés (47.), Acolatse (55.)

Kiállítva: Sanicanin (65.)

Újpest FC: Piscitelli – Bese, Joao Nunes, Duarte, Gergényi – Lacoux (Rasak, 78.) – Matko, Ljujic (Beridze, 78.), Ademi (Fiola, 59.), Horváth K. (Medeiros, 69.) – Brodic (Vlijter, 78.)

Diósgyőri VTK: Sentic – Szakos, Kecskés, Sanicanin, Gera D. – Vallejo, Esiti (Komlósi, 90.) – Acolatse (Sajbán, 85.), Bényei (Mucsányi M., 67.), Jurek (Holdampf, 67.) – Saponjic

Olvasói sztorik