A Ferencváros labdarúgócsapata kedden 2-1-re nyert az FC Noah vendégeként a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
Lendületesebben kezdtek a hazaiak, mégis a Fradié volt a nagyobb lehetőség a találkozó elején, Varga Barnabás fejelt kapufára egy szögletet. Az eseménydúsabb kezdés után unalomba fulladt a találkozó, csak az utolsó harmadában pörögtek fel az események.
A 36. percben ugyanis Ibrahim Cissé eladott egy labdát a saját térfelén, Castro Ferreira pedig az FTC ötösére tekerte félmagasan a labdát. Ugyan Dibusz Dénesnek pont jó lett volna ez a beadás, de Stefan Gartenmann megelőzte, ráadásul olyan szerencsétlenül ért labdába, hogy az bepörgött a kapuba.
Ez megfogta a Fradit, szinte középkezdés után jött Oulad Omar lövése is, amit nagy vetődéssel védett Dibusz, majd egy kényszerítőzés után is a magyar játékos jött ki győztesen a párharcból. Túloldalon Joseph Lenny puskázott el egy ziccert, de pont a félidő vége előtt így is összejött az egyenlítés: Cebrail Makreckis megverte egy az egyben az emberét, majd úgy ívelt a hosszú oldalra a kapus fölött, hogy az érkező Callum O’Dowda az üres kapuba bólinthatott.
Térfélcsere után sokkal jobban nézett ki az FTC játéka, ráadásul azonnal be is talált a magyar bajnok, miután Jonathan Levi szabadrúgását Varga mindenkit megelőzve a kapuba fejelt. Az FC Noah önbizalma megroppant, újra langyos lett a meccs, ezen pedig a cserék se változtattak.
Az utolsó fordulatot Cissé hozta, aki mellett elterült Goncalo Gregorio, a VAR felvételeit látva pedig a spanyol játékvezető felmutatta a piros lapot a Fradi védőjének. A hazai csapat szeretett volna támadni, de a Fradi nagyon taktikusan játszott az idővel, amennyire lehetett. A csattanó a csereként beálló Pesicé lehetett volna, de a ziccerét a kapusba lőtte.
Így is előnyből várhatja a visszavágót a Ferencváros.

